Fekete Dávid, aki a város alpolgármestere is, a sajtótájékoztatón azt mondta: tavaly novemberben az ellenzéki pártok által megbízott személyek
szegény és hátrányos helyzetű embereket kerestek meg
azzal, hogy egy videóban azt mondják, "őket régebben arra kényszerítették, hogy vegyenek részt a választásokon, és szavazzanak arra, akire egyébként nem is szerettek volna". Ez a 2013-as bajai akcióhoz hasonló videó - tette hozzá.
Az embereknek, akik között vannak szellemi fogyatékkal élők, írástudatlanok és olyanok, akik nem is győriek, néhány ezer forintot ajánlottak fel a szereplésért, de volt, akit munkahelyének elvesztésével fenyegettek meg
- közölte. A politikus hozzátette: a videót az időközi választás előtt szerette volna nyilvánosságra hozni a baloldal, hogy ezzel manipulálják a választókat, ezáltal az eredményeket.
A közeljövőben feljelentést tesznek az ügyben - jelentette ki.
Elmondta azt is, hogy eddig egy tucat ember jelentkezett a Fidesznél, hogy szerepel ilyen videókban, és nyilatkozatot adtak arról, kik, hol, mikor és milyen módon készítették elő a bűncselekményt, és hogyan hajtották végre. Ezek a nyilatkozatok rendelkezésre állnak, és pontosan le van írva bennük, hogy kik voltak az ellenzéki pártok megbízottjai - fogalmazott.
Ismét bebizonyosodott, hogy az ellenzéki pártoknak semmi sem szent, bármire képesek, hogy hatalomhoz és pénzhez jussanak, akár a legaljasabb bűncselekmények elkövetése árán is"
- hangoztatta.
Hozzátette: a Fidesz győri szervezete felszólítja az ellenzéki pártokat, hogy "fejezzék be a választási csalásokat, a szerencsétlen emberek kihasználását és felhasználását". Az ellenzék módszereit elutasítják, továbbra is a győriekkel közösen szeretnék építeni a várost - mondta.
Kitért arra is, hogy a január 26-i választás sorsdöntő lesz a város életében, mert a tét az, hogy folytatódhat-e "az elmúlt évek nyugodt városépítő munkája a kormánnyal közösen", jelöltjük, Dézsi Csaba András irányításával, vagy "örökös háborúskodás" költözik a megyeszékhelyre.
Győrben január 26-án azért tartanak időközi választást, mert az október 13-án megválasztott polgármester, Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP) november 8-ával lemondott tisztéről.