Teplán István sok évig dolgozott előbb Soros György egyetemi embereként, majd Gyurcsány Ferenc főszemélyzetiseként, az elmúlt években viszont a Jobbik szellemi holdudvarának fő alakjaként tűnt fel.
A Magyar Nemzet azt írja, hogy Teplán a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemen szociológiából doktorált, miután a New York-i Állami Egyetemen mesterképzésen vett részt szociológiából és történelemből. Már 1989-ben Soros György mellett szerepelt. Többek között neki köszönhető a Soros-egyetem ötlete is, a Heti Válasz egy 2004-es cikke szerint
a Közép-európai Egyetem létrehozásának ötlete 1989-ben, Dubrovnikban fogant meg Soros György, Hanák Péter, Vásárhelyi Miklós, Teplán István és Bojtár Endre fejében.
A Soros-évkönyv 1990-es kiadása szerint Ladányi János és Teplán István 200 ezer forintos ösztöndíjban részesült,
a pályázó szociológusok a nyaralóépítések társadalmi összefüggéseit kutatják.
Teplán hosszú évekig tevőlegesen is dolgozott a Soros-egyetemen, melyet nem magyar egyetemként definiált, hanem az egész régió egyetemének. A Gyurcsány-kormány a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (polgári tagozata) kitüntetést adományozta Teplán Istvánnak, a Közép-európai Egyetem alapító tagjának, általános elnöknek, egyebek közt ugyanilyen elismerésben részesült Vértes András közgazdász, vagy éppen Felcsuti Péter korábbi munkásőr, aki a Raiffeisen Bank vezérigazgatójaként a devizahitelezés egyik magyarországi atyja - írja a lap.
Teplán nemsokára még közelebb került a Gyurcsány-rendszerhez, 2007. december 3-án már bemutatkozó interjút adott a Napi Gazdaságnak mint a Kormányzati Személyügyi Központ (KSZK) új főigazgatója. A cikket idézi a lap:
[...] a váltásról azt mondja, hogy régen eljött már az ideje, ugyanis szinte a rendszerváltás óta az intézménynél dolgozott, és szeretett volna valami mást is kipróbálni. Az utolsó lökést a CEU vezetésében Bokros Lajos vezérigazgatói kinevezése után kialakult stratégiai viták adták meg. Eredetileg nem gondolt rá, hogy az államigazgatásban vállalna munkát, de később felhívták a figyelmét a KSZK üres főigazgatói posztjára.
Teplán emelkedése ezt követően folytatódott, 2008. október 15-én, azaz még mindig Gyurcsány miniszterelnöksége idején ötéves időtartamra a Közigazgatási Továbbképzési Kollégium elnökévé is kinevezték. Hivatalait a balliberálisok 2010-es bukásáig töltötte be.
2012. október 20-án egy szokásosnak mondható balliberális kiáltvány jelent meg a Népszabadságban, amelyben a megszokott Orbán-kormány elleni klisék szerepeltek. Teplán mellett az aláírók között olyan neveket találhatunk, mint Bárándy Péter, Ferge Zsuzsa, Heller Ágnes, vagy éppen Lengyel László.
Ezt követően Teplán 2017 decemberében tűnt fel ismét, amikor a Jobbik metamorfózisát próbálta szalonképessé tenni a Die Presse bécsi lapban. 2018-tól a Soros-ember befolyása még erősebbé vált a Jobbikban, és egy idő után már azt is megengedte magának, hogy ő jelölje ki egy kamera jelenlétében a Jobbik számára követendő utat.
Soros embere ugyanis 2019-ben megmondta, hogy mit csináljon a Jobbik, és azóta a párt jelenlegi elnöke és frakcióvezetője, Jakab Péter Teplán minden tanácsát megvalósította.
Teplán fő kapcsolattartója a korábban zsidólistázó, mostanra unióellenesből föderalistává avanzsált Gyöngyösi Márton lett, akinek karrierje a pártban azóta is töretlen. Különösen pikáns, hogy Soros tiszttartója és a Jobbik közötti kapcsolat tavaly augusztusban Marcaliban, a szocialisták egykori erős embere, Suchman Tamás nevelt fiának az éttermében lépett szintet - írja a Magyar Nemzet Teplán Istvánt bemutató második cikkében.
Teplán István 2017-től jelent meg a Jobbik környékén, a párt béruniós kampányával kapcsolatos konferenciáján moderátorkodott is Brüsszelben. Ekkor a pártban még nem történt meg a teljes baloldali fordulat, 2018 szeptemberében a Jobbik nem mondott nemet a Magyarország-ellenes Sargentini-jelentésre. Teplán István személye azonban megosztotta a pártot, a zuglói szervezet feloszlott, Szabó Gábor pártigazgató pedig az azóta már kilépett Dúró Dórát vádolta meg azzal, hogy a sorosista Teplánt ő hozta be az értelmiségi holdudvarba. Dúró azzal válaszolt, hogy
sajnálom, hogy Szabó Gábor Jobbik-pártigazgató hazugságával belerángat ebbe az ügybe. Kepli Lajos szervezte be, és már Vona Gábor is ismerte, Kepli Vonára hivatkozva továbbította nekem mint az oktatási bizottság elnökének pártfeladatként, hogy találkozzak vele.
- idézte a politikust a Magyar Nemzet. 2018. október 8-án Volner János alelnök egy fotót mutatott be, ami a Jobbik kongresszusán készült. Teplán István
elit helyen, közvetlenül mögöttetek ül, Gyöngyösi Márton külügyes kollégáival
– írta a lap tegnapi számának 3. oldalán ismét leközölt fotó kapcsán a Jobbikból éppen akkoriban eltávolított Volner János. Volner elmondása szerint az említett brüsszeli konferencián Teplánnal együtt három, a Soros-hálózat részét képező ember vett részt, köztük Meszerics Tamás, aki egy kiszivárgott lista alapján Sorosék „megbízható szövetségese" volt LMP-s EP-képviselőként.
Vona Gábor egyértelműen Teplán mellé állt a vitában, mikor exelnökként nyilatkozott a párt egyik médiumának, az Alfahírnek:
Én csak jókat tudok róla mondani. Istvánban egy művelt, nagyon jó lelkű, tisztességes embert ismertem meg. Ma is tartom vele a kapcsolatot, a barátomnak tekinthetem.
Teplán néhány nappal később szintén megszólalt az Alfahírnek, és Vona szavaira úgy válaszolt:
Ez nagyon megtisztelő, és én is csak ugyanezt tudom mondani Gáborról és Marciról is (Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnökhelyettese – a szerk.).
Volnernek tehát távoznia kellett a Jobbikból, Teplán és szövetségese, Gyöngyösi azonban egyre erősödött az egyre gyengülő támogatottságú Jobbikban.
A 2019-es európai parlamenti választáson utóbbi maradt a párt egyetlen EP-képviselője, és ahogy arról az Origo múlt héten beszámolt, munkatársi köre egybeépült Teplán újdonsült alapítványáéval (Prosum Alapítvány). Ez az egyebekben nem túl aktív szervezet Brüsszelben bérelt egy irodát, ismeretlen forrásokból - írja a lap.
Teplán erősödése 2019 augusztusára lépett szintet. A Jobbikhoz közeli Bibó István Népfőiskola Alapítvány a pártvezetés részvételével „értelmiségi disputát" szervezett Marcaliban. A helyszínválasztás is szimbolikus volt, és a Jobbik balos fordulatát igazolta. A Magyar Nemzet helyi forrásai szerint ugyanis a rendezvényre a helyben „nagypinceként" emlegetett Forgách-pincében került sor, amit Suchman Tamás egykori főprivatizátor nevelt fia üzemeltet. A rendezvényen csak a pártsajtójuk vett részt.
Az N1 TV megvágva, de közzétette Teplán felszólalását is.
Most én nem, nagyon óva intenék az identitáskérdéstől, az ideológiagyártáshoz, az eredeti értékekhez való visszatéréshez (sic!), hogy inkább legyünk kevesen, de azok mindenben értsenek egyet. Már elég kevesen vagyunk szerintem, tovább nem kell csökkenteni a létszámot. És nem kell mindenben egyetérteni. Most én azt gondolom, nem annak van ideje, hogy valami, hogy megbeszéljük azt, hogy ki mit gondol a magyar történelmi sérelmekről vagy a 64 vármegyéről. [...] Én amúgy is javasolnám ezt a jobboldal-baloldal, vörös-fekete-kék-zöld-barna színeknek az elfelejtését. Egy valódi néppártnak kéne létrejönnie, és főleg azért – és ez egy megint egy tézis vagy hipotézis –, mert szerintem csak egy néppárt képes arra, hogy ezt az egy nagy kormányzó párt és sok kicsi ellenzéki párt dichotómiát megszüntesse. És én tudom, hogy nem könnyű.
Teplán szerint egy ilyen néppárt nem lehet urbánus jellegű, bár ez hozzá közelebb állna.
A Jobbik politikája azóta egyértelműen a fent felvázolt elképzelések szerint alakult, és bár néppártiságát hangsúlyozza, az is kérdés, hogy önállóan egyáltalán bejutna-e a parlamentbe. Vidéki kiépültsége is leépült, ezért is létkérdés számára a baloldallal való összefogás.
A rendszeresen a népre hivatkozó Jakab Péter is idejétmúltnak nevezte a jobb-bal besorolást, tehát amit Teplán tegnap kimondott, azt mára a Jobbik megoldotta - írja a Magyar Nemzet.