"A fővárosi cégvezetők – akik nem klasszikus piaci szereplők, hiszen gyakorlatilag monopolhelyzetben vannak munkaellátottság tekintetében – jövedelme az idáig érvényes 15 százalékos mozgóbér mellett is jelentősen meghaladta a vezető tisztviselők, az intézményvezetők, de akár az államtitkárok vagy – bár ez kevésbé érdekes – a saját munkáltatójuk, a városvezetők jövedelmét. Nem beszélve az iskolaigazgatókról vagy egyes kórházi vezetőkről" - mondta el a Magyar Nemzet kérdésére Tarlós István annak kapcsán, hogy Karácsony Gergely főpolgármester hatályon kívül helyezve a korábbi, szigorú bérpolitikai irányelvet, fizetésemelést adott egyes budapesti cégvezetőknek.
A volt kormánypárti főpolgármester hozzátette, hogy 2010-ben a főváros jobboldali vezetése az előző baloldali vezetéstől magas cégvezetői béreket örökölt, amit igyekezett a későbbiekben arányosabbá tenni, attól függetlenül is, hogy több vezető is (mások mellett például a vízművek, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) vagy a BKV vezérigazgatója) kiváló munkát végzett. Tarlós István úgy fogalmazott, hogy a rendelkezésére álló információk és több évtizedes polgármesteri tapasztalata alapján
Karácsony Gergely döntése, ha egyáltalán a főpolgármestertől származik, politikai szempontból is érthetetlen és rossz.
A volt városvezető a Főpolgármesteri Hivatal létszámemelésével kapcsolatban szintén fenntartásait fogalmazta meg. "A Belügyminisztériumnak van egy normaszámítása az önkormányzati hivatalok létszámára. Már az általam alkalmazottak számát is sokallta a minisztérium, mivel számos feladat - egészségügy, oktatás - időközben elkerült a fővárostól" - hívta fel a figyelmet. Tarlós István szerint nehezen indokolható a járvánnyal, hogy növelni kellett a hivatali létszámot, hiszen mint említette, a főváros kezelésében nincsenek egészségügyi intézmények.
A napokban beszámoltunk róla, hogy Karácsony Gergely a különleges jogrend általi felhatalmazást kihasználva a fővárosi cégek vezetőinek jelentős fizetésemeléséről döntött. A járványra hivatkozva évi 40 százalékos vezérigazgatói prémiumra adott lehetőséget, amivel eltörölte a Tarlós István főpolgármesterségének idejére jellemző szigorú bérpolitikát. Szintén a Covid-19 vírusra hivatkozva növeli Karácsony a főpolgármesteri hivatal létszámát, közte az adóirodán dolgozókét, amely komoly megszorítások, adóemelések előszele lehet.