Itt vannak a Terror Háza Múzeum könyvheti újdonságai

Vágólapra másolva!
Öt új kiadvánnyal jelentkezik az idei Ünnepi Könyvhéten a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány. Az érdeklődők a helyszínen megismerhetik A Nagy Terv – A Soros-birodalom Közép-és Kelet-Európában, Arcképek az Osztrák-Magyar Monarchiából, G. Fodor Gábor: Az Orbán-szabály, Frank Füredi: Célkeresztben a határok, Futaki Attila és Tallai Gábor: 10 - A Puskás című köteteiket.
Vágólapra másolva!

A Nagy Terv – A Soros-birodalom Közép- és Kelet-Európában (szerkesztette: Békés Márton)

„Az Operation Soros, vagyis a Soros-hadművelet olyan nyílt és fedett akciók sokaságából áll, amelyek alapvetően meg akarják változtatni a közép- és kelet-európai térséget. A Soros-birodalom története a ’80-as évek derekán indult és ma is tart. Mindent fel akar számolni, alá akar ásni, amiért a 20. században milliók ontották a vérüket: a demokráciát, a szabadságot, az önrendelkezést és a nemzeti szuverenitást. Az egész világot behálózó szervezetei mostanra identitásunk alapjait is meg akarják rendíteni. Át akarják nevelni a gyermekeinket, szét akarják rombolni a családjainkat, el akarják venni a hazánkat.”

Arcképek az Osztrák–Magyar Monarchiából (szerkesztette: Gerő András)

„A hosszú 19. század második fele az Osztrák–Magyar Monarchiában és azon belül Magyarországon nagyon sok tehetséget mutatott fel, aki méltó arra, hogy életműve – legyen szó politikáról vagy művészetről – ne merüljön feledésbe. Tehát ha a kedves Olvasó meg akarja ismerni azokat az egykori alkotókat, alakítókat, (Arany János, Blaha Lujza, Deák Ferenc, Eötvös József, Erzsébet kiráyné, Ferenc József, Gratz Gusztáv, Kemény Zsigmond, Krúdy Gyula, Liszt Ferenc, Mikszáth Kálmán, Tisza István, Tisza Kálmán) akik nyomot hagytak történelmünkben, kultúránkban, akkor itt a lehetőség.”

Forrás: Origo

G. Fodor Gábor: Az Orbán-szabály

„G. Fodor Gábor meg akarja érteni és értetni, hogy hogyan lett egy 25 éves, tehetséges, érzékeny fiatalemberből megkerülhetetlen, közösségének stabil jövőt biztosító politikus, aki a legjobb úton halad ahhoz, hogy államférfi legyen belőle. Az Orbán-szabály olvasása közben szinte érezni, ahogy a politológus szerző maga is rádöbben: Orbán Viktor sosem a hatalomhoz elegendő többséget akarja megszerezni, hanem mindig arra törekszik, hogy egymással szót értő, egymást tisztelni képes barátok, bajtársak közösségét állítsa maga mögé. Ha kell, türelemmel és bölcsességgel, ha kell, megejtő és határozott példamutatással. A legfőbb Orbán-szabály ugyanis az, hogy a csapatkapitány erejét a csapata adja.”

A kötet a XXI. Század Intézet Új Idők című könyvsorozatának nyitódarabjaként jelent meg.

Frank Füredi: Célkeresztben a határok

„Frank Füredi méhkasba nyúlt azzal, hogy a határok súlyát és szerepét elemzi, szükségességük mellett érvel, a „határok” és a „határoknélküliség” kérdéskörét feszegeti. Mert ahogy a 20. századi totális diktatúrák birodalomépítői, mai szellemi örököseik is arra tesznek kísérletet, hogy a határokat lebontsák, eltöröljék. Aki ezzel nem ért egyet, aki szerint a korlátoknak és a határoknak fontos, sőt megkerülhetetlen szerepük és helyük van, amelyek nélkül társadalmaink és civilizációnk nem tud fennmaradni, rögtön eretnekké, ellenséggé válik. Mert a határtalanságot hirdetők elvakultsága és gyűlölete is határtalan.”

Futaki Attila és Tallai Gábor: 10 - A Puskás

„A magyar történelem egy újabb, izgalmas és lényeges fejezetét feldolgozó képregény kiadására vállalkozott a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány. A legendás magyar Aranycsapat kapitányáról, Puskás Ferencről, "Öcsiről", a hazai és a nemzetközi futballtörténelem kiemelkedő alakjáról, a legsikeresebb magyarok egyikéről még nem jelent meg olyan képregény, amely ekkora terjedelemben és ilyen részletességgel mutatja be az életét és sportkarrierjét. A kötet nemcsak a világ leghíresebb magyarját mutatja be, hanem azt a szenvedélyes szeretetet is, amely Puskás Öcsivel összefűz bennünket, magyarokat.”

Programjaik a 92. Ünnepi Könyvhéten

KÖNYVHETI BESZÉLGETÉS:

Új világ születik - Békés Márton és Schmidt Mária a 21. század kihívásairól

A két neves történész legfrissebb könyveikben jelenünk égető kérdéseivel foglalkoznak. Mit jelent a szuverenitás, a szabadság és a függetlenség a 21. században? Kik akarnak az elmúlt évszázad keserű tapasztalatai ellenére most is birodalmat építeni, és miért? Mitől lesz egy ország a polgárai számára biztonságot és otthont adó haza? Milyen szerepe van a kultúrának abban a küzdelemben, melynek tétje nem kevesebb mint a szabadságunk?

Résztvevők: Schmidt Mária, Békés Márton, Tallai Gábor

Időpont: 2021.szeptember 05. (vasárnap) 13:30-14:00

Helyszín: Vigadó téri színpad

DEDIKÁLÁS:

Szerzőik a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány standjánál dedikálnak az alábbi időpontokban:

G. Fodor Gábor: szeptember 3. (péntek) 17:00

Frank Füredi: szeptember 5. (vasárnap) 11:00

Tallai Gábor: szeptember 5. (vasárnap) 13:00

Schmidt Mária: szeptember 5. (vasárnap) 14:00

Békés Márton: szeptember 5. (vasárnap) 15:00

Helyszín:Vigadó tér Duna-korzó felőli része, a 36-os pavilon

A helyszínen valamennyi kiadványuk 20%-os kedvezménnyel vásárolható meg.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!