Bakondi György úgy fogalmazott:
egy ilyen helyzetben hátbatámadásként értékelhető, ha Brüsszelben különféle eljárásokat indítanak,
például a jogi feltételeket biztosító magyar szabályozás ellen.
A határok megnyitásának, az illegálisan érkezők befogadásának, kvóták szerinti elosztásának hangoztatását a főtanácsadó azért nevezte kockázatosnak, mert 2015-höz hasonlóan "meghívólevél" lehet azoknak, akik még Afganisztánban várakoznak.
Bakondi György ismertetése szerint az év hasonló szakaszában,
a tavalyi 22 ezerrel szemben idén már 77 300 határsértőt fogtak el,
az embercsempészek száma pedig a múlt évi 276-ról 760-ra növekedett ezalatt. Ez azt jelenti, hogy a határra nehezedő migrációs nyomás reális, komoly fenyegetést jelentő helyzet - mutatott rá.
A belbiztonsági főtanácsadó kijelentette: Magyarország technikailag és jogilag felkészült, és ha szükséges, akkor a rendőri, katonai létszámot is bővíteni fogják a határbiztonság garantálása érdekében.
Bakondi György szerint fontos lenne, hogy az Európai Unió az európai emberek biztonságából induljon ki, és azokat az országokat, amelyek határőrizeti tevékenységükben ezt a biztonságot garantálni tudják, ne támadják és fenyegessék, hanem sokkal inkább támogassák.