Csütörtök: Reggelre foltokban köd képződik, mely a délelőtt folyamán mindenhol feloszlik. Ezt követően fátyolfelhők szűrte napos időre számíthatunk, eső nélkül. Néha megélénkül a délkeleti szél. Reggel -6 és +4, délután 12 és 17 fok között alakul a hőmérséklet.
Péntek: Hajnalban főleg az Alföldön képződnek ködfoltok, melyek hamar feloszlanak. Ezután ismét többórás napsütés várható, fátyolfelhőkkel.
A délkeleti szél már nagy területen élénkül meg, néhol erős lökések is lehetnek.
Reggel 2, délután 16 fok körüli értékeket mérhetünk.
Szombat: Többórás napsütésre van kilátás, reggel főleg a délnyugati határszélen lesznek ködfoltok. Kellemes őszi idő várható 13-19 fokos maximumokkal. A délkeleti szél még élénk lesz.
Vasárnap: Reggelre már
nagyobb területen képződik köd,
rétegfelhőzet, illetve napközben egyre vastagabb fátyolfelhők érkeznek. Estig eső még nem lesz. 16 fok körül valószínű a csúcsérték.
Hétfő: Mindenszentek napján erősen felhős, vagy borult lesz az ég; és délelőtt még csak elszórtan, délután már több helyen várható eső. 11-14 fok közé csökken a hőmérséklet a csapadékos idő hatására.