A gyanú szerint a banda tagjai Lengyelországból származó sörrel és jellemzően szlovák cégeken keresztül számlázott, minőségi alkoholtermékekkel kereskedtek.
Az italokat folyamatosan cserélődő, strómanok vezette bukó cégeken futtatták át fiktív számlákkal, majd nagykereskedőknek adták el.
Ezzel a módszerrel több mint 1,6 milliárd forint áfát és népegészségügyi termékadót csaltak el.
Az ügy felderítésében több mint száz pénzügyi nyomozó, járőr, revizor és informatikus vett részt. Az ország 25 pontján foglaltak le bizonyítékokat, tizennégy embert hallgattak ki gyanúsítottként, a bűncselekménnyel okozott kár megtérülésére pedig hat házat zároltak. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség indítványára bűnszervezetben,
különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás megalapozott gyanúja miatt
a Kecskeméti Járásbíróság elrendelte a négy őrizetben lévő gyanúsított letartóztatását.