Alig gyógyult fel a koronavírusból, megint a védekezés ellen kampányol Gyurcsányné

Vágólapra másolva!
Bár az utóbbi hetekben a DK megpróbálta elhitetni az emberekkel, hogy nem oltásellenesek, a koronavírusból éppen csak felépült Gyurcsányné újrakezdte a vakcinaellenes kampányt, megint arra buzdítja az embereket, hogy ne fogadják el a keleti vakcinát. Mint megírtuk, Gyurcsányné maszk nélkül turnézta végig a fél országot, és két emberrel is találkozhatott (egyikükkel biztosan találkozott is), aki néhány nap múlva koronavírusban meghalt.  
Vágólapra másolva!

Gyurcsány Ferencné, a Demokratikus Koalíció (DK) európai parlamenti képviselője hétfőn - koronavírusos megbetegedése óta először - online sajtótájékoztatót tartott, amelyen folytatta pártja unalomig ismert oltásellenes kampányát. Most azt követelte, hogy a kormány mondjon le a védekezés irányításáról, és azt adja át, úgymond, „független szakértőknek" (az ATV Egyenes beszéd című műsorában Arató Gergely DK-s politikus szavaiból kiderült, hogy ezen az ATV-ben rendszeresen szereplő „szakértőket", vagyis többek között Komáromi Zoltán DK- s politikust meg Falus Ferencet, Gyurcsány egykori tisztifőorvosát értette).

Gyurcsányné és Gyurcsány Ferenc. Budapest, 2018. január 27. Forrás: MTI/Mohai Balázs

Gyurcsányné sajtótájékoztatójára közleményben reagált a Fidesz. Emlékeztettek: a baloldali önkormányzatok azt kérték, hogy az ő területükre ne küldjön a kormány orosz vagy kínai vakcinát.

„A baloldalt terheli a felelősség minden olyan idős ember haláláért, akit ők beszéltek le az oltásról, és így nem szerzett időben védettséget"

- hangsúlyozták.

A Fidesz felszólította a baloldali pártokat, élükön Gyurcsány Ferenccel, hogy

azonnal állítsák le az oltásellenes kampányokat, és ne terjesszenek álhíreket. Gyurcsányné pedig inkább azzal törődjön, hogy mindig viseljen maszkot! Ne fertőzzön meg másokat, ahogy azt legutóbbi kampánykörútján is tette!"

Gyurcsányné maszk nélkül turnézta végig az országot, közben két olyan személlyel is találkozhatott, akik később koronavírus következtében haltak meg

Gyurcsányné még február végén indult kampánykörútra. Előbb Szegedre ment, onnan március 1-én posztolt egy képet, amin Botka László polgármesterrel látható, tárgyalás közben. Maszkot egyikük sem viselt.

Forrás: FACEBOOK/BOTKA LÁSZLÓ

A találkozón a Gyurcsányné-Botka pároson kívül Fodor Antal és Binszki József DK-s szegedi képviselők is részt vettek. Ahogy a Binszki oldalán közzétett képen látható,

A NÉGY BALOLDALI POLITIKUS KÖZÜL EGYIKEN SEM VOLT MASZK A BESZÉLGETÉS SORÁN.

Forrás: FACEBOOK/BINSZKI JÓZSEF

(Gyurcsány Ferenc feleségének megbetegedése után Binszki és Fodor is azt írta, hogy negatív tesztet produkált. Botka László azonban ezt követően napokra eltűnt. A bizonytalanságot tovább növelte, hogy Botka nem tett közzé negatív tesztet, közben pedig a szegedi önkormányzat több munkatársa is koronavírusos lett.)

Gyurcsányné a Botkával való tárgyalása után elment a helyi televízióba is, ahol szintén nem volt rajta maszk, mint ahogy a Szeged Televízió munkatársán sem. Az alábbi képen jól látható, hogy

a társadalmi távolságtartási szabályokat sem tartották be.

Forrás: SZEGED.HU

Gyurcsányné március 2-án Tatára ment. Az ott készült, alább látható képen sem ő, sem az őt meghívó Konczer Erik nem viselt maszkot.

Forrás: FACEBOOK

Konczer Erik tatai DK-s politikus, a Komárom-Esztergom megyei közgyűlés baloldali frakcióvezetője, aki a megye 1. számú választókerületének DK-s jelöltjeként tűnt fel a párt februári, oltásellenes kiadványában.

Gyűrüs Károly tatai DK-s önkormányzati képviselő a Facebookon megírta, hogy a tatai tónál aznap ő is találkozott Gyurcsánynéval, és beszéltek is egymással.

Forrás: FACEBOOK

Március 22-én érkezett a hír, hogy Gyűrüs Károly koronavírus-fertőzés következtében meghalt.

Azt nem lehet pontosan tudni, hogy Gyűrüs kitől kapta el a vírust, de

a találkozójuk után 3 nappal derült ki, hogy Gyurcsányné is koronavírusos.

Felmerült, hogy Konczer is megfertőződött, de később a politikus a közösségi oldalán közzétett egy negatív tesztet.

Aznap - tehát március 2-án - Gyurcsányné Tatabányán is járt. Videót készített a helyi kórháznál, és találkozott a DK-s támogatással megválasztott polgármesterrel.

EZEN A TALÁLKOZÓN EGYIKÜK SEM VISELT MASZKOT.

Forrás: ORIGO

Másokkal is tárgyalt Gyurcsányné Tatabányán, persze maszk nélkül.

Forrás: Origo

2021 március közepén, Gyurcsányné látogatása után nem egész két héttel a tatabányai önkormányzat egyik dolgozója koronavírussal kórházba került.

Az 57 éves, nem közszereplő hölgy információink szerint nem sokkal később meghalt.

Ebben az esetben sem egyértelmű, hogy kitől kapta el a fertőzést, de információink szerint az 57 éves önkormányzati dolgozó szoros munkakapcsolatban volt a polgármesterrel, akivel Gyurcsányné maszk nélkül tárgyalt.

Ezt követően Gyurcsányné Szombathelyre ment, ahol Nemény András baloldali polgármesterrel tárgyalt, szintén maszk nélkül.

Gyurcsányné a szombathelyi polgármesterrel, Nemény Andrással Forrás: Origo

Majd a közeli Hegyfaluba ment, de ott is „elfelejtette" feltenni a maszkot.

Egy helyi önkormányzati képviselővel beszélget Gyurcsányné Hegyfaluban Forrás: Origo

Március 3-án Dunaújvárosba ment, ahol a jobbikos polgármesterrel és baloldali politikusokkal tárgyalt, persze, megint maszk nélkül.

Gyurcsányné Dunaújvárosban Forrás: MANDINER

Amint az a fenti képeken is látható, Gyurcsányné

RENDSZERESEN ELTEKINTETT A MASZKHASZNÁLATTÓL, ÉS A SZÜKSÉGES MÁSFÉL MÉTERES TÁVOLSÁGOT SEM TARTOTTA.

Ez még akkor is így volt, ha Gyurcsányné az ellenkezőjét állította az ATV-ben.

Ezek után nem lehet csodálkozni azon, hogy

Gyurcsányné március 5-én bejelentette: koronavírusos.

„Mindenkit hívunk telefonon, akivel az elmúlt napokban találkoztam" - írta a Facebookjára. Találkozóból pedig volt jó sok, ahogy az az alábbi térképen is látható.

Megkérdeztük Gyurcsány Ferencnét és a DK sajtóirodáját is, hogy Gyurcsányné maszkban volt-e és betartotta-e a távolságot, amikor a később koronavírusban meghalt Gyűrüs Károllyal találkozott, és találkozott-e az 57 éves tatabányai önkormányzati dolgozóval, aki szintén koronavírusban halt meg, valamint érez-e felelősséget a koronavírus harmadik hullámában folytatott vidéki kampánya miatt, különös tekintettel arra, hogy a képek tanúsága szerint sokszor nem volt rajta maszk, és a kötelező távolság betartása nélkül találkozott az emberekkel?

Eddig nem válaszolt.

Gyurcsányné turnéja térképen Forrás: Origo

Miért turnézott látványosan maszk nélkül Gyurcsányné?

Felmerül a kérdés: miért fényképezkedett folyamatosan és látványosan maszk nélkül Gyurcsány Ferenc felesége? Hiszen mibe került volna neki csak a fényképek idejére felvenni a maszkot, hogy legalább úgy nézzen ki, mintha védekezne?

Nos: a lényeg valószínűleg éppen ez volt. Az, hogy a baloldali pártok hívei lássák, hogy ők nem viselnek maszkot, és ezzel is próbálják jelentékteleníteni a járványt. Hiszen ha ők maszk nélkül mernek találkozni, akkor nincs is olyan nagy veszély, akkor nem kell elfogadni a keleti vakcinákat, nem kell sietni az oltással. És megfordítva: ha viselnék a maszkot, akkor saját híveik előtt is azonnal nevetségessé vált volna az oltásellenes kampányuk, hiszen azzal teljesen egyértelművé vált volna, hogy tudják, nagy a vírus veszélye, szükség van minden oltásra.

Gyurcsány Ferenc felesége alig gyógyult fel, már megint a keleti vakcinák ellen kampányolt. Facebook-oldalán azt mondta: ő csak EU-s vakcinát kér majd. Persze, neki mindegy, miután megbetegedett, néhány hónapig biztosan védett - vagyis három hónapig úgysem kapna semmilyet, addigra pedig már az összes orosz és kínai vakcinát (három és félmillió embernek elegendőt) beadják majd.

A DK-s Szaniszló Sándor oltásellenes kampánya

A baloldal oltásellenes stratégiáját korábban Krekó Péter, az MSZP-SZDSZ-kormányok által adófizetői százmilliókból kitömött Political Capital (PC) elemzője fogalmazta meg.

- nyilatkozta még december 26-án a baloldali Politicónak. A gondolatmenet szerint tehát

A GYURCSÁNY ÁLTAL EGYESÍTETT BALOLDALNAK MINDÖSSZE AZ A DOLGA, HOGY ELBIZONYTALANÍTSA AZ EMBEREKET A KORONAVÍRUS-VAKCINÁKKAL KAPCSOLATBAN.

Gyurcsány polgármesterei ezt kihasználva februárban

LEVELET ÍRTAK KÁSLER MIKLÓSNAK, AZ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTERÉNEK, HOGY AZ ÁLTALUK VEZETETT KERÜLETEKBEN CSAK AZ EURÓPAI GYÓGYSZERÜGYNÖKSÉG (EMA) ÁLTAL JÓVÁHAGYOTT VAKCINÁVAL OLTSANAK - PEDIG TUDTÁK, HOGY EZ AZT JELENTENÉ, HOGY ALIG LESZ OLTÓANYAG.

Céljuk az volt tehát, hogy az orosz és kínai vakcinával (utóbbival február 24-én kezdtek el oltani Magyarországon)

ne olthassanak a DK vezette kerületekben, ezzel gyakorlatilag több tízezer ember életét veszélyeztették.

Ahogy arról az Origo beszámolt, március 18-án pedig Szaniszló Sándor, Pestszentlőrinc DK-s polgármestere közösségi oldalán közölte, hogy mivel több száz adag kínai vakcinára nem volt jelentkező a kerületben, így a kormányhivatal a felhasználatlan adagokat elszállítja.

A BEJELENTÉS HÍRÉRE VALÓSÁGOS TÖMEGFELHÁBORODÁS ALAKULT KI A POSZT ALATT, TÖBB SZÁZ KOMMENTELŐ KIFOGÁSOLTA, HOGY A BALOLDALI VÁROSVEZETÉS NEM IS AJÁNLOTTA FEL NEKIK A KÍNAI OLTÁST, AMIT EGYÉBKÉNT MINDEN PROBLÉMA NÉLKÜL ELFOGADTAK VOLNA.

Szaniszló Sándor és Gyurcsány Ferenc Forrás: Origo

Miután óriási felháborodás lett a polgármester posztjából, Szaniszló előbb ötször módosította, majd törölte azt.

Az eset kapcsán legmegdöbbentőbb módon ezúttal is Szaniszló főnöke, Gyurcsány Ferenc reagált,

AKI SZOBANÖVÉNYEK ÉS HÁZIÁLLATOK BEOLTÁSÁVAL PRÓBÁLT ÍZLÉSTELENÜL ÉS CINIKUSAN VICCELŐDNI A HARMADIK HULLÁM CSÚCSÁN.

Szaniszló ezt követően ellentámadásba próbált kezdeni, és előbb egy posztban, majd egy Facebook-videóban bizonygatta, hogy nem oltásellenes. Utóbbiban egyenesen azt állította, hogy az önkormányzat levélben folytatott kampányt az oltások mellett. Csakhogy az Origóhoz eljuttattak egy példányt a lakossági kérdőívből, ami nem ezt mutatja. Az anyagban ugyanis arra buzdítják a helyieket, hogy csak a magyar és európai uniós hatóságok által egyaránt jóváhagyott oltásra jelentkezzenek

(azaz az oroszra és a kínaira ne).

A Gyurcsány-párt oltásellenes kampányának az arca Komáromi Zoltán

Mint ismert, a Demokratikus Koalíció politikusai hónapok óta próbálnak bizonytalanságot kelteni a keletről érkező (eddig az orosz és a kínai) vakcinák körül. A kampány egyik legismertebb arca Komáromi Zoltán, a párt egészségügyi politikusa, aki gyakorló egészségügyi dolgozóként odáig ment el, hogy egy televíziós adásban azt mondta, hogy némely vakcina beadásánál még az is jobb, ha megfertőződik az ember.

Gyurcsány Ferenc és Komáromi Zoltán Forrás: MTI/Máthé Zoltán, Kelemen Zoltán Gergely

Komáromi március 22-én az ATV-ben tovább folytatta az oltásellenes kampányt. A DK-s szakpolitikus ezúttal sem fogta vissza magát:

BÁR ELISMERTE, HOGY NEM SOKAT TUD AZ INDIAI ÉS AZ ÚJ KÍNAI OLTÓANYAGOKRÓL, MÉGIS ELKEZDTE TÁMADNI ŐKET, KÉTSÉGBE VONVA A MAGYAR SZAKEMBEREK HOZZÁÉRTÉSÉT.

Gyurcsány korábban Facebook-bejegyzésében azt írta Komárominak: „jól teszed, ha csak olyan vakcinát használsz, amit engedélyeztek az EU-ban".

A DK közben egy petíciót is indított, mely szerint

a kínai vakcinát be kell tiltani.

Forrás: FACEBOOK

Rónai Sándor DK-s EP-képviselő február 10-én, az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén pedig

MAGYARORSZÁGGAL KAPCSOLATBAN AZT HAZUDTA, HOGY AZ ELŐBB ENGEDÉLYEZTE AZ OROSZ ÉS A KÍNAI OLTÓANYAG ALKALMAZÁSÁT, MINTHOGY A VONATKOZÓ DOKUMENTÁCIÓT MEGISMERTE VOLNA.

Kiss Csaba erdőkertesi háziorvos (korábbi LMP-s parlamenti képviselőjelölt)

a baloldali oltásellenes kampány részeként megtagadta valamennyi (tehát nemcsak az orosz és a kínai, hanem az összes) koronavírus elleni vakcina beadását is.

A baloldali orvost a Pest Megyei Kormányhivatal ezért 1 millió forintra büntette.

A Demokratikus Koalíció dorogi (Komárom-Esztergom megye) alapszervezete a közösségi médiában, március 20-án azt hazudta, hogy a lélegeztetőgép embereket ölt meg. Ráadásul ezt a nyilvánvaló fake newst egy orvos szájába adta a Gyurcsány-párt, az orvos azonban soha nem mondott ilyet.

A fentiek alapján látható tehát, hogy a Gyurcsány-párt, különösen Gyurcsányné, mindent megtesz annak érdekében, hogy az embereket lebeszélje az életmentő oltásról, hiszen pontosan tudja: csak abban az esetben kerülhetne ismét hatalomra, ha rengeteg ember meghal Magyarországon. A DK halálkampányának a része a keleti vakcinák elleni uszítás, mivel nyugati vakcinával relatíve kevés embert lehetne beoltani, következésképpen sokkal több lenne a halálos áldozat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!