Már létező technológiával pályázhattak Cseh Katalinék az uniós források kiszivattyúzására

Cseh Katalin
Budapest, 2019. május 26. Cseh Katalin, a Momentum EP-listavezetője (b) és Donáth Anna Júlia, a párt alelnöke, mandátumot szerző képviselők a Momentum Mozgalom eredményváró rendezvényén a Dürer Rendezvényházban az európai parlamenti (EP-) választás napján, 2019. május 26-án. MTI/Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Egy már létező technológiát állítottak be újként azokban a pályázatokban a Cseh Katalinhoz köthető cégek, amelyek uniós pénzek lehívására szakosodtak. A momentumos képviselő körüli cégháló az elmúlt években 4,7 milliárd forintnyi uniós pénzt nyert, miközben Cseh is többször arról beszélt, hogy csak fideszesek nyerhetnek ilyen pályázatokon. 
Vágólapra másolva!

Az elmúlt néhány nap sajtóhírei alapján egy olyan – Cseh Katalinhoz, illetve a momentumos politikus családjához köthető – cégháló képe rajzolódott ki, amely EU-s pénzek megcsapolására szakosodott.

A RENDSZERBEN FELLELHETŐ VÁLLALKOZÁSOK SZISZTEMATIKUSAN EGYÜTTMŰKÖDVE, TEVÉKENYSÉGÜKET ÖSSZEHANGOLVA 4,8 MILLIÁRD FORINTOS UNIÓS FORRÁST ZSEBELHETTEK BE.

A nyilvánosságra került információk alapján Tényi István bejelentést fogalmazott meg, és jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalást feltételezve fordult a Központi Nyomozó Főügyészséghez.

A Bennfentes.net által kirobbantott, mind jobban gyűrűző botrány gyakorlatilag szíven ütötte a Momentum kampányát, amely főként az EU-forrásokkal összefüggő anomáliákra épült.

A balliberális párt retorikája lényegében arról szólt, hogy Magyarországon kizárólag Fidesz-közeli cégek pályázhatnak sikerrel.

Cseh Katalin és pártja éppen ezért évek óta azért lobbizik, hogy az unió függessze fel a hazánknak járó európai uniós támogatások kifizetését.

Már létező technológiát adtak el újként

A Bennfentes legújabb cikke szerint, miután a Cseh Katalin ügyvezetése alatt álló Pannónia Nyomda Kft. éppen hologramos technológiára pályázott az európai uniós forrásokból és nyert is 68 millió forintot – belevéve a pályázati anyagba, hogy ez a technológia majd milyen jól fog jönni a 2024-es budapesti olimpián, amit végül a Momentum gáncsolt el –, megnézték a svájci hologramos technológiával foglalkozó cég honlapját, ahol a hírek között rátaláltak arra, hogy a cég már 2013-ban kifejlesztett egy hologram gépet.

Forrás: Bennfentes.net

Majd három évvel később, Cseh Katalin szignójával egy hologramos technológia kifejlesztésére adott be pályázatot egy másik cég, ami talán véletlenül éppen ugyanazokra a telephelyekre van bejelentve (Vác és Szirák), mint a svájci cég magyar vállalata, a Holotech Hungary Kft. A Holotech Hungary Kft. ügyvezetője, és a HoloTech Switzerland AG elnök-vezérigazgatója ugyanaz a Lakatos Viktor, akinek az érdekeltségi körébe tartozó IPRESS Center Kft. 2012-ben megvásárolta a Veszprémi Nyomda Kft-t és a tisztségviselők között megtalálható volt Cseh Tibor (a momentumos politikus édesapja) és Lakatos Viktor neve is.

Ráadásul a pályázati anyagban a Pannónia Nyomda Kft. azt állította, hogy ez egy teljesen új technológia, amely eddig nem létezett.
Forrás: Bennfentes.net

A támogatást is ezért nyerhették meg, hiszen alapvető feltétel volt, hogy egy új technológia szülessen.

Forrás: Bennfentes

Furcsa módon játszottak össze a cégek

Mint arról korábban beszámoltunk, másfél hete tart az Anonymous-ügyként elhíresült botrány, amelyben egy álarcos alak hívta fel a sajtó figyelmét, hogy Cseh Katalinhoz köthető cégháló több mint 4,7 milliárd forintnyi európai uniós támogatást nyert el.

Az Origo pedig arról írt, hogy a cégek összejátszhattak és azóta az is kiderült, hogy a cégháló tagjai rendszeresen együtt változtatták a telephelyüket. A Nolimpiával ismertséget szerző politikus, aki az olimpiára hivatkozva kért eu-s támogatást hologramos technológia kifejlesztésére, elismerte a pályázás tényét és azt állította, hogy minden rendben volt a pályázattal.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!