A 41 éves, egyiptomi férfi kedden meglátogatta volt élettársát azzal az ürüggyel, hogy ajándékot visz közös lányuknak, Szanának. Ám
hirtelen agresszívvá vált, és egy bozótvágóval fenyegetőzni kezdett. A halálra rémült anya, Hajnalka hívta a rendőröket miközben kimenekült a házból, ám nyolcéves lányukat túszul ejtette a férfi.
A gyerekkel bezárkózott a lakásba, miközben a bozótvágó még mindig a kezében volt, és tovább fenyegetőzött.
A nő apja hiába próbálta a férfit jobb belátásra bírni, tehetetlen volt vele szemben.
Mivel a szakemberek attól tartottak, hogy a tomboló migráns bántja a kislányt, ezért a Terror Elhárítás kommandósai behatoltak a házba, hogy kimenekítsék a kislányt.
Végül csak gumilövedékkel tudták megfékezni a dühöngő férfit.
Még időben érkeztek, a kislányt sikerült épségben kimenteni a lakásból, a férfit pedig elfogták.
A rendőrök
18 év alatti személy ellen, aljas indokból, és felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértése miatt hallgatták ki a migránst.
Az ügyészség javasolta a férfi letartóztatását, mert attól tartották, hogy hasonló támadást követ el újra.
Ezt az is megerősítette, hogy a férfi korábban már elkövetett hasonló bűncselekményt a volt élettársa ellen, emiatt folyik is már ellene egy eljárás.
Mint kiderült az Amadalla nevű férfi Hollandiában ismerkedett meg élettársával, Hajnalkával. Addig udvarolt neki, hogy a nő beleszeretett. Úgy döntöttek, hogy családot alapítanak, és Magyarországon telepednek le. Hajnalka eleinte nagyon boldognak érezte magát a kapcsolatban, és közös gyerekük is született. Azonban idővel megromlott a kapcsolatuk, ennek oka, hogy
a férfi agresszív lett, és egyre többször féltékenykedett. Egyszer úgy megverte Hajnalkát, hogy a nőnek eltört az egyik bordája is.
A nő ugyanis véget akart vetni a kapcsolatnak, amibe Amadalla nem tudott belenyugodni.
„Ez a férfi nem normális ember, de az elején én is bedőltem neki. Aki nem ismeri, azt hiszi róla, hogy egy angyali lény, de Amadalla előbb-utóbb megmutatja az igazi énjét. A lányom is rájött erre, ezért annak ellenére jobbnak látta, hogy kilép a kapcsolatból, hogy közös lányuk is született"
- mondta el a Borsnak Hajnalka apja, Ferenc.
„A lányom már egy ideje tervezgette, hogy szakít az egyiptomival. Ez meg is mondta neki, de a pasas ezt nem fogadta el. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy rendszeresen verte Hajnit, de egyszer annyira eljárt a keze, hogy a lányomnak egy bordája el is tört. Azóta is féltem a gyerekemet az arabtól, de most remélem, végleg megszabadulunk tőle. A legjobb lenne, ha kiutasítanák az országból" - tette hozzá a férfi.
Miután most a TEK-esek elvitték, a lánya megkönnyebbülten ennyit mondott:
„Apa végre jó helyre, börtönbe kerül".