Elkerülte a figyelmemet ez az ügy
- így reagált Karácsony Gergely főpolgármester az Origo kérdésére, hogy mit gondol Márki-Zay Péter baloldali listavezető fogyatékosokat sértő szavairól.
Nem gondolom, hogy ezt mondta volna, ő megértő, ez egy rosszhiszemű értelmezés
- tette hozzá. A főpolgármester további kérdéseinkre nem válaszolt.
Az erről szóló felvételt itt hallgathatják meg:
Mint arról korábban beszámoltunk, megint országos botrányt okozott Márki-Zay Péter szokásos vasárnapi bejelentkezésével, amelynek során negatív kontextusban, sértően beszélt a fogyatékkal élő emberekről. A baloldal jelöltje egész pontosan fogyatékosnak nevezte a Fidesz szavazóit. Nem ez volt az első alkalom, hogy dühkirohanásában több millió magyar emberbe belerúgott, de talán ez volt a legdurvább, hiszen fogyatékkal élő, hátrányos helyzetben lévő embereket emlegetett negatív kontextusban.
Ahogy fentebb is említettük, a baloldal kormányfőjelöltjét több, a fogyatékossággal élő emberek érdekképviseletét ellátó szervezet is elítélte. Az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) közleményében azt írta, hogy
a fogyatékosság kifejezés negatív jelzőként való használata sértő, megalázó és súlyosan kirekesztő a fogyatékossággal élő emberek, családtagjaik és segítőik számára".
Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke hasonlóan nyilatkozott. Szerinte is az a legvisszataszítóbb Márki-Zay nyilatkozatában, hogy negatív értelemben használta a fogyatékos kifejezést. "Úgy, mint hogyha az, hogy valaki így éli az életét, pejoratív dolog lenne, az emberi értékeinek a csökkentségét jelentené" - húzta alá, hozzátéve, hogy fogyatékosnak lenni nem annyit jelent, mint vesztesnek lenni.
Hétfő délután közös közleményben tiltakozott több fogyatékosügyi érdekvédelmi szervezet. Az Autisták Országos Szövetsége, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége, a Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége és a Siketvakok Országos Egyesülete azt írta, hosszú ideje küzdenek azért, hogy a közbeszédből végleg eltűnjenek a pejoratív, sértő kifejezések. Továbbá leszögezték, zéró toleranciát várnak el a kérdésben, egyúttal felszólították Márki-Zay Pétert, hogy haladéktalanul kérjen bocsánatot a kijelentéséért.
A Fidesz egyik európai parlamenti képviselője, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége elnöke, Kósa Ádám a közösségi oldalán közzétett felvételen jelnyelven mondta el, hogy miért kimagyarázhatatlanok Gyurcsány jelöltjének kijelentései.
Elmondása szerint nagyon nehéz volt megállnia, hogy első felháborodásában ne írjon vagy nyilatkozzon valami nagyon erős dolgot, de egy politikus nem viselkedhet megfontolatlanul.
Márki-Zay Péter kedd este az ATV-n szerepelt, de bocsánatkérés helyett ott is mellébeszélt, majd egy hazug álbocsánatkéréssel próbálkozott ("Ha valakit mégis megbántottam volna...." - kezdte, azt akarván érzékeltetni, hogy nem ő a hibás, hanem az, aki kifogásolja a szavait).