Őszre körvonalazódhat, hogy az ellenzéki pártok kit jelölnek főpolgármesternek, így az is, hogy beállnak-e Karácsony Gergely mögé – tudta meg a Magyar Nemzet.
Hivatalosan az MSZP, Gyurcsány pártja, a Momentum, a Jobbik sem reagált arra a kérdésükre, várhatóan mikor döntenek arról, hogy beállnak-e Karácsony mögé, vagy saját jelöltet állítanak.
A lap forrásai szerint azonban a nyár vége előtt ez a döntés egyik baloldali pártnál sem valószínűsíthető, hiszen több formációnál még az alkalmas ellenjelöltet sem találják a pozícióra.
Az LMP is csak annyit közölt, hogy még nem hozták meg a döntést a kérdésben, a Gyurcsány-párt pedig kivár, hogy ezzel is bizonytalanságban tartsa Karácsony Gergelyt, aki magát tartja a legalkalmasabbnak a folytatásra.
Egyedül a Mi Hazánk Mozgalom jelezte, hogy minden kerületben önálló polgármesterjelöltet, valamint saját főpolgármester-jelöltet adnak a fővárosnak.
Novák Előd, a párt alelnöke a Magyar Nemzetnek azt hangsúlyozta, hogy
a Mi Hazánk semmilyen formában nem működik együtt vagy közösködik a baloldallal, nem vesz részt semmilyen esetleges előválasztáson, és a balliberális oldal különböző alkudozásaiban sem fog részt venni.
A képviselő szavaiból kiderült, hogy budapesti főpolgármester-jelöltjüket pár hónapon belül bemutatják, míg a kerületek vezetésére felkért polgármesterjelöltek személyét nyár végén, szeptember elején tudatják. A baloldal belső ügyeire rálátó forrásaik egyelőre csupán óvatos, puhatolózó, ám különösebb eredmény nélküli háttéregyeztetésekről számoltak be a lapnak. Abban ugyanakkor valamennyien egyetértettek, hogy legkésőbb őszig valamire jutnia kellene a baloldalnak az önkormányzati választás alapvető kérdéseivel, így a lehetséges főpolgármester-jelölttel – vagy jelöltekkel – kapcsolatban.
Bár a legtöbb ellenzéki párt úgy nyilatkozott korábban, hogy nem automatikus részükről Karácsony Gergely támogatása, valójában egyiknek sincsen olyan jelöltje, aki egy súlycsoportban lenne vele, sőt aki egyáltalán valóban akarná Budapestet vezetni
– hangoztatták a portál forrásai, akik azt is egybehangzóan állították, hogy
mindebben Gyurcsány Ferencék akarata lesz a meghatározó, és ha lesz rá módjuk, akkor mindenképpen állítanak saját főpolgármester-jelöltet.
Pártjának elnöke korábban már beszélt arról, hogy egyáltalán nem biztos, hogy támogatni fogják Karácsony újrázását, amit a főpolgármester március 15-én bejelentett, sőt üzent Gyurcsány Ferencéknek is, hogy ebben nem feltétlenül szorul a támogatásukra. Karácsony azt mondta, hogy az ellenzéknek 2019-ben sikerült visszavennie Budapestet, ami „köztársaság, és az is marad". Hozzátette ugyanakkor, hogy sokan azt remélték, hogy Budapestről indul majd a politikai változás 2022-ben, ám ez nem így történt.
A szabad országot nem értük el, de elveszíthetjük a szabad városokat, ha továbbra is azt játsszuk, hogy ki a legnagyobb kicsi
– üzent az ellenzéki pártokat sorra szalámizó DK-nak. A főpolgármester egyébként már tavaly azt javasolta, hogy a 2024-es önkormányzati választásokon az ellenzéki pártok logóik nélkül, civil ernyőszervezet jelöltjeiként indítsák politikusaikat. Közölte azt is: ő sem közös, hanem támogatott jelölt szeretne lenni. A Magyar Nemzet forrásai szerint
azóta már el is kezdődtek a háttéregyeztetések, amelyeken Karácsony azt ajánlotta a baloldali pártoknak a támogatásért cserébe: a jelenlegi ellenzéki polgármesterek a már említett civil ernyőszervezet jelöltjeiként induljanak újra saját kerületükben.
Ezáltal például az MSZP-s Horváth Csabának Zuglóban, a momentumos Soproni Tamásnak Terézvárosban, a DK-s Szaniszló Sándornak pedig a XVIII. kerületben nem kell baloldali kihívótól tartania, ezzel is növelve az újrázás esélyét. Így a kormánypárti vezetésű kerületekben nyitva hagynák a lehetőséget akár az előválasztásnak, akár helyi alkuknak, amelyek mentén állíthatnának jelöltet az ellenzéki pártok.