Szijjártó Péter: 18 milliárd forintos beruházással 170 új munkahelyet hoz létre Miskolcon a Bosch

BOSCH, Robert
A német Bosch konszern miskolci autóipari gyára, a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. épülete
Vágólapra másolva!
Mintegy 18 milliárd forintos beruházással 170 új munkahelyet hoz létre Miskolcon a járműelektronikai készülékek gyártásával foglalkozó Bosch Energy and Body Systems Kft. - jelentette be hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Vágólapra másolva!

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a német tulajdonú cég egyfelől tovább bővíti az elektromos hajtás fejlesztését és tesztelését 4,5 milliárd forintból, másfelől növeli a gyártási kapacitását több terméktípus esetében is 13,5 milliárd forintból.

Mindezzel összesen 170 új munkahely jön létre, amihez a kormány 3 milliárd forint támogatást nyújt.

Beszédében leszögezte, hogy egy-egy nemzetgazdaság sikerében hatalmas szerepet játszik az a kérdés, hogy mennyire tudja felhasználni, meghonosítani az innovatív technológiákat, márpedig Magyarország esetében tavaly a kutatás-fejlesztési ráfordítások értéke csúcsot döntött 920 milliárd forinttal. Az ezen a téren dolgozók száma ma 95 ezer körül van, és remélhetőleg rövidesen eléri a 100 ezret - tette hozzá.

"Itt, Magyarországon is a válságok utáni gazdasági újraindítások során a kutatás-fejlesztés, az innováció jelentett egy olyan dinamikát, egy olyan lendületet, amely segített nekünk abban, hogy újra mozgásba, lendületbe hozzuk az ország gazdaságát" - mondta.

Kiemelte, hogy

a hazai beruházásokban egyre nagyobb arányt tesznek ki a kutatás-fejlesztési projektek, ami szavai szerint segít az újabb és újabb termelési kapacitások idevonzásában.

"Egészen világos, hogy a kutatás-fejlesztési és termelési kapacitásba való beruházások egyféle körkörös mozgást írnak le. Ha elég a termelési kapacitásunk, akkor arra már biztosan hoznak kutatás-fejlesztést, aminek nyomán pedig van esélyünk arra, hogy a kifejlesztett termékek legyártásában is részt tudjunk venni" - sorolta.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a hazánkban lassan húszezer embernek munkát adó Bosch nagyban segíti a gazdaság dimenzióváltását, ezen újabb beruházás pedig jól példázza, hogy

Magyarország mind a kutatás-fejlesztési, mind a termelési beruházások terén továbbra is vonzó tud lenni.

"A Bosch német vállalat, s főleg a mostani időszakban, amikor azért hallani különböző nyomásgyakorlási kísérletekről, ilyen-olyan zsarolási vagy percepcionális kísérletezgetésekről, azt mindig jó elmondani, hogy a német vállalatok továbbra is bíznak Magyarországban" - fogalmazott.
Illetve kitért arra is, hogy a német cégek alkotják a legnagyobb beruházói közösséget Magyarországon, és a kereskedelmi forgalom is újabb rekordot döntött, hiszen a tavalyi, valaha volt legmagasabb értéket ez a szám féléves összehasonlításban már tíz százalékkal meghaladta idén.

Ezután érintette azokat a kritikákat is, amelyek szerint a kormány a kis és közepes vállalkozások helyett a multikat támogatja.

"Egyrészt támogatjuk a kis és közepes vállalkozásokat is, másrészt a kis és közepes vállalkozások támogatásának egyik leghatékonyabb formája az, hogy az ő termékeiket és szolgáltatásaikat nagy mennyiségben megvásárló vállalatokat hozunk Magyarországra"

- közölte.

"A Bosch Miskolcon is több száz helyi kis és közepes vállalkozás termékeit és szolgáltatásait vásárolja, a Bosch miskolci kapacitásainak növekedése a magyar kis és közepes vállalkozások számára is jó hírt jelent" - vélekedett.

A miniszter végül arról számolt be, hogy az autóipar elektromos átállása töretlenül halad előre, minden döntés megszületett, és ez az átalakulás a klímacélok teljesítéséhez is elengedhetetlen, mivel a közúti közlekedés adja a globális károsanyag-kibocsátás 14 százalékát.

"Ma már nem kérdés, hogy az autóipar elektromos lesz-e Európában, a kérdés az, hogy melyik országok nyernek ezen, és melyik országok tartoznak majd a vesztes oldalhoz" -

hangoztatta.
"És mi, magyarok ebben a versenyben nemcsak tartani tudtuk a tempót, hanem mára a globális járműipari forradalomnak, vagyis az elektromobilitásnak, az elektromos alapokra történő átállásnak Magyarország az egyik globális éllovásává lépett elő" - húzta alá.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!