Egymillió Találkozás Napja: Így zajlik a mozgósítás Hajdú-Biharban

Bodó Sándor
Bodó Sándor
Vágólapra másolva!
A kampányrendezvények zárása után szombat a mozgósítás napja Hajdú-Bihar vármegyében is.
Vágólapra másolva!

A választás előtti szombat délelőtt Bodó Sándor, a vármegye 5-ös választókerületének országgyűlési képviselője elsőként Hajdúszoboszlón találkozott a választópolgárokkal. Mint mondta, jó felhívni a választók figyelmet arra, hogy önkormányzati és európai parlamenti választások lesznek, most kivételen egyszerre kell dönteni polgármesterekről, a helyi önkormányzati képviselőkről, a vármegyei és az európai parlamenti listáról is – számol be arról a Haon oldala.

"Összetett feladat előtt állunk. Ha a helyi ügyeket jól kezeljük – és hiszem, hogy jó jelölteket tudunk a választók figyelmébe ajánlani, akik mindenképp megérdemlik a bizalmat –, és az EP-listán is jól szereplünk, akkor nyugodt politikai környezetet tudunk teremteni, s jó értékeket megfogalmazni Brüsszel felé is" – vallja Bodó Sándor, aki Kocsis Róbert, Hajdúszoboszló egyik önkormányzati képviselőjelöltjével kezdte meg városjárását.

Az országgyűlési képviselő nemrég pedig a közösségi oldalán is új, képes bejegyzéssel jelentkezett, melyben az Egymillió Találkozás Napjáról ír: "Jó volt találkozni a választópolgárokkal. Megtisztelő volt, hogy vendégként köszönthettük Kövér Lászlót, az Országgyűlés Elnökét, Navracsics Tibor és Nagy István Miniszter Urakat, Nagy János és Feldman Zsolt Államtitkárokat. A közös munka összeköt bennünket Pajna Zoltánnal, a Vármegye Elnökével. Köszönjük a tájékoztatást Nógrádi Györgynek.Ma pedig kezdjünk egy nagy hajrát, hogy teljesüljenek céljaink: béke, biztonság, fejlődés! Kezdődjön az Egymillió Találkozás Napja."

Mi vagyunk Európa legnagyobb békefenntartó ereje, de a győzelemért még egy utolsó, nagy erőfeszítésre van szükség - mondta Orbán Viktor néhány napja. Ma a Fidesz ötvenezer aktivistája egy nap alatt egymillió embert fog személyesen felkeresni és a választásra buzdítani. Az Egymillió Találkozás Napján a mozgósításban Orbán Viktor miniszterelnök is részt vesz.

Cikkünk kiemelt képén tegnap készült felvételen Bodó Sándor egy nagyhegyesi választópolgárral.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!