Magyarországnak az az álláspontja, hogy a külső határokat kell védeni - emelte ki Rétvári Bence. Úgy fogalmazott, ha az EU megvédené a 440 kilométer hosszú külső határszakaszát és a tengeri határszakaszokat, akkor nem kerülne veszélybe a 7500 kilométernyi belső határ. Hozzátette, hogy számos EU-tagállam már bevezette a belső határellenőrzést, többek között az olimpiára készülő Franciaország.
Emlékeztetett rá, hogy Magyarország határozottan védi a déli határát, és a tavalyi évtől Szerbia is hathatós intézkedéseket tett, amelynek eredményeként megváltozott az illegális migráció útvonala.
Nem mindegy, hogy a rendőrség és az európai államok vezetői döntenek arról, hogy kik élnek Európában, vagy pedig az alvilág, a maffia és az embercsempészek
- hangsúlyozta az államtitkár. Jelen pillanatban az embercsempészek jobban tudják befolyásolni a folyamatot, az európai vezetők kevésbé - tette hozzá. Az államtitkár köszönetet mondott a Szerbiába induló 24 tagú kontingensnek a szolgálatért, amellyel megvédik a határt és a közbiztonságot. Hozzátette, hogy Szerbia várja az új kontingens tagjait, és a szerb kollégák elismeréssel szóltak a magyar rendőrök munkájáról, felkészültségéről.
KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK