Megkezdte működését az augusztus 20-a lebonyolításáért felelős operatív törzs

Reggel 7 órakor megkezdte mai működését az augusztus 20-ai nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs.
Fotó: Kovács Zoltán Fb-oldala
Vágólapra másolva!
Reggel hét órakor megkezdte mai működését az augusztus 20-ai nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs, aminek munkájában közreműködik többek közt a rendőrség, a honvédség, a katasztrófavédelem, a mentőszolgálat, a meteorológiai szolgáltató, a Budapesti Közlekedési Központ, a Budapest Közút, és a fővárosi kormányhivatal.
Vágólapra másolva!

Augusztus 17. óta nagy érdeklődés mellett zajlanak a Szent István-napi rendezvénysorozat központi programjai Budapesten, szombat óta már több tízezren vettek részt az eseményeken.

A mai nemzeti ünnepen a hagyományoknak megfelelően zászlófelvonással és tisztavatással kezdünk a Kossuth Lajos téren, majd ezt a Duna feletti légi parádé követi

- számolt be róla Kovács Zoltán a Facebook-oldalán.

Az érdeklődők 10 és 18 óra között ingyenesen tekinthetik meg a Szent Koronát a Parlamentben. Délután a Szent István Bazilikánál ünnepi szentmisét és Szent Jobb körmenetet tartanak, este pedig – amennyiben az időjárás engedi – látványos fény- és tűzijátékkal várják majd az érdeklődőket.

⏰ Reggel 7 órakor megkezdte mai működését az augusztus 20-ai nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív...

Posted by Kovács Zoltán on Monday, August 19, 2024

Számos ingyenes program közül válogathatnak a kikapcsolódni, szórakozni és ünnepelni vágyók, a részletekről a rendezvény honlapján tájékozódhatnak.

Az időjárás függvényében a rendezvényekkel kapcsolatos döntéseket kora délután hozzuk meg. Kérjük, mindenképpen figyeljék az időjárással kapcsolatos híreket, mielőtt útnak indulnak. Ünnepeljük biztonságosan Magyarország születésnapját!

- zárta a bejegyzést Kovács Zoltán.

Az elmúlt években sem volt hiány a látványból, de a szervezők ígérete szerint Magyarország idén az eddigieknél is monumentálisabb tűzijátékkal ünnepli a születésnapját. Ahogy közleményükben fogalmaztak: ez lesz Európa legnagyobb tűzijátéka. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!