Horrorfilmrendezőt is megihletett a legújabb magyar gyártású autó

Vágólapra másolva!
Barcelona legnagyobb mozitermében néztük meg a Győrben készülő Cupra Terramar világpremierjét, amelyen egy világhírű filmes új alkotását is levetítették.
Vágólapra másolva!
Állítólag 14 millió forinttól indul majd a hazai árlista az 1,5-ös turbómotorral, Németországban viszont több, 43 ezer euró lesz az alapár
Fotó: Cupra

Hazai pályán, Katalónia fővárosában mutatta be a Seat alá tartozó Cupra autómárka a legújabb modelljét. A közeli főhadiszálláson, Martorellben tervezett, de Győrben gyártott Terramar nem más, mint a Volkswagen Tiguan és a Skoda Kodiaq sportosabb, vezetési élményre kihegyezett testvérmodellje. Bár a műszaki alapok (MQB Evo platform) azonosak, a kizárólag ötüléses változatban létező spanyol SUV agresszívabb formájú, szélesebb és alacsonyabb karosszériát, ültetett sportfutóművet, progresszív kormányzást, nagyobb első kerékdőlést és izgalmasabb műszerfalat kap testvéreinél, és a többi Cuprához hasonlóan 

akár első kagylóülésekkel, matt fényezéssel is meg lehet majd rendelni.

Akit részleteiben érdekel a legújabb magyar autó, olvassa el a korábbi bemutatónkat, én ebben a cikkben inkább a hazai vonatkozásokról és a világpremierről árulok el érdekességeket.

Világít hátul az embléma
Fotó: Cupra

Senkit nem érhetett meglepetésként a Terramar megjelenése és a magyarországi gyártásának ténye, az Audi Hungaria ugyanis már 2022-ben bejelentette, hogy járműgyártási portfóliója a Cupra újdonságával bővül, amelyről akkor már egy álcázatlan kép is megjelent az interneten. 

A győri dolgozók felkészítése 2022 szeptembere óta zajlik

különböző workshopokon és tréningeken, valamint a kísérleti prototípusok összeszereléséből is tapasztalatot gyűjthettek. Néhány új termék-adottságot is hozott magával a Terramar Győrbe, ezek megismeréséhez több mint 200 munkatársnak biztosítottak továbbképzéseket, például az új robotok működtetésének elsajátításához (a lakkozóban egy vadonatúj robotcellát használnak a Terramar acél motorháztetőjének lezárására).

A Terramar az utolsó belsőégésű motorral szerelt Cupra. A következő modell, a képen látható, 2025-ben érkező Raval kisautó már tisztán elektromos hajtású lesz
Fotó: Cupra

A gyártás-előkészítés során koordinálni kellett a munkát a Volkswagen, a SEAT/Cupra, az Audi in­golstadti telepe, a győri gyár és az olasz Italdesign Giugaro között. Az MQB Evo nevű platform wolfsburgi termék, a felépítmény, a ka­­rosszéria fejlesztése a Seatnál történt, a platform pedig közös lesz az új Audi Q3-mal, ami szintén Győrben készül majd, várhatóan 2025 végétől. Az alkatrészek közül ami közös, azokat az Audi fejlesztette, a Cupra-specifikus alkatrészeket a Seat. A termelés felfutása után, 2025-től a naponta összesen elkészülő 770 autóból 300 lesz Terramar, a többi az új Q3. 

Cupra Terramar
A világpremieren az Audi Hungaria és a Cupra vezetői: balról a második Michael Breme, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke, balról a harmadik Wayne Griffith Cupra CEO, jobbról az első helyen Markus Haupt, a Cupra termelési igazgatója, jobbról a harmadik helyen Les Zoltán, az Audi Hungaria járműgyártásért felelős igazgatósági tagja
Fotó: Audi Hungaria

Fontos lépés a Terramar gyártása a győri üzem életében, korábban ugyanis kizárólag Audik (a TT három generációja, az A3 kabrió és szedán, a Q3 és Q3 Sportback) készültek itt. „Vállalatunk a Terramarral új korszakba lép, hiszen 

az Audi Győrben most először gyártja egy testvérmárka modelljét.

Ez nemcsak a konszernen belüli szinergiákat optimalizálja, hanem biztosítja az Audi Hungaria hosszú távú versenyképességét is“ – mondta Barcelonában Michael Breme, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke.

3500 győri dolgozó munkája van minden egyes legyártott Terramarban
Fotó: Cupra

Kapóra jött a Terramar az Audi magyarországi leányvállalatának, amely a TT gyártásának idei befejezésével (és már korábban is) kapacitás-felesleggel küzdött. Évi kb. 180 ezer autót képes legyártani a világ legnagyobb motorgyára mellett működő járműgyártó üzem, 

ennek a mennyiségnek nagyjából a 40 százalékát teszi majd ki 2025-től az új spanyol SUV,

a maradék 60 százalékon pedig az Audi több éve itt készülő kompakt szabadidő-autói, a Q3 és a kupé karosszériás Q3 Sportback osztoznak. Ahogy az lenni szokott, a Volkswagen-konszern több más gyárával kellett versenyeznie az Audi Hungáriának a Terramarért, a wolfsburgi igazgatótanács végül a több mint 30 éve működő győri üzemet választotta, amely már bizonyította, hogy nem csak motorokat, de komplett autókat is képes prémium minőségben előállítani. 

Audi Hungaria Győr
A győri üzem 180 ezres éves gyártókapacitása ki lesz használva részben a Cuprának köszönhetően
Fotó: Audi Hungaria

Nem kevesebb, mint 3500 magasan képzett alkalmazott dolgozik Győrben csak a Terramar sorozatgyártásán, amely csak 2024 végétől fog teljes kapacitással beindulni. „2022 óta zajlanak járműgyárunkban a Cupra Terramar-projekt előkészületei. Az új modellt a meglévő gyártási struktúránkba integráltuk, hogy szinergiákat biztosítsunk gyártási folyamatainkban. Kollégáink segítségével hamarosan legördül az első Terramar a győri gyártósorról” – mondta Les Zoltán, az Audi Hungária járműgyártásért felelős igazgatósági tagja, aki szintén Barcelonában tekintette meg a világpremiert.

A meghívottak még pattogatott kukoricát is kaptak a moziban tartott világpremierhez
Fotó: Cupra

Egyébként a Cupra és az Audi Hungária közös története nem most kezdődött, ugyanis a győri motorgyár büszkesége, a 2,5 literes, öthengeres benzines turbómotor korábban a Formentor VZ-hez is rendelhető volt 390 lóerővel. A Terramar azonban kizárólag négyhengeres turbómotorokkal, hibridmentes, lágy és plug-in hibrid (eHybrid) változatokban lesz elérhető, a teljesítményskálája 150-től 272 lóerőig terjed. Mivel a Cupra márka 2030-tól már csak elektromos autókat fog gyártani, jó esély van rá, hogy ez a spanyol márka utolsó belsőégésű motorral hajtott modellje (a jövőre érkező Raval kisautó például teljesen elektromos lesz).

Cécilia Taieb, a Cupra kommunikációs igazgatója
Fotó: Cupra

„Sűrű időszakon van túl a Cupra, idén már sokszor találkoztunk, de ígérem, hogy egy ideig utoljára” – kezdte beszédét a barcelonai IMAX mozi színpadán Cécilia Taieb, a Cupra kommunikációs igazgatója, aki mellesleg megszólalásig hasonlít a 40-es éveiben járó Emma Thompsonra. Arra utalt a Covid-vakcinájáról híres AstraZeneca gyógyszercégtől igazolt, extravagáns estélyi ruhában megjelent Taieb, hogy 2024-ben eddig szinte kéthavonta csődítették Barcelonába Európa autós újságíróit valamilyen világpremier vagy tesztvezetés alkalmából. Idén mutatkozott be ugyanis a ráncfelvarráson átesett, cápaorrot kapott Formentor és Leon, a kínai gyártású elektromos családi SUV, a Tavascan, és most a Terramar is.

Jorge, a formatervező-főnök magyarázza a dizájnt
Fotó: Cupra

A kommunikációs vezetőn kívül a világpremieren felszólalt még Wayne Griffiths, a Cupra vezérigazgatója, Jorge Diez, a Seat és a Cupra dizájnigazgatója, Ignasi Prieto, a Cupra márkaigazgatója és Dr. Werner Tietz, a Cupra kutatás-fejlesztésért felelős igazgatója is. Azzal hangsúlyozták a szervezők a Cupra márka fiatalosságát a nagyszabású rendezvényen, hogy 

a felszólalóknak csak a keresztnevét írták ki

az irdatlan méretű IMAX-vászonra, és amikor a beszélők átadták egymásnak a színpadot, olyan „szkanderes” kézfogással biztatták egymást, mint amilyet a páros teniszezőktől szoktunk látni egy-egy győztes labdamenet után. „Cécilia és Wayne” beszédei után végre lehullt a lepel magáról a Terramarról is, amely a színpad alól emelkedett ki egy forgó emelvényen a magasba, a háttérben pedig CGI-tenger csapkodott a Cupra embléma alakú hullámaival. 

Wayne és filmrendező barátja, Juan Antonio
Fotó: Cupra

Miután minden részlegvezető elmondta, miért büszke a Terramarra, a színpadra hívták a közelben zajló rangos vitorlás bajnokság, a 174 éves America’s Cup főszervezőjét, Grant Daltont is (a világ leggyorsabb, 80-90 km/h-val száguldó vitorlásainak barcelonai versenye is aznap zajlott a barcelonai kikötőben, látcső nélkül azonban nem sokat láttunk belőle a teraszról). 

A másik meglepetésvendég Juan Antonio García Bayona katalán filmrendező volt,

aki korábban olyan horror- és katasztrófafilmekkel aratott világsikert, mint A hó társadalma, a Jurassic World: Bukott birodalom, A lehetetlen, Az árvaház, a Szólít a szörny (a Brad Pitt főszereplésével készült, 2013-as Z világháborúnak pedig a producere volt). Mint kiderült, Bayona egy ideje a Cupra támogatását élvezi, amit azzal hálált meg az autógyártónak, hogy a Terramar világpremierje alkalmából készített is egy látványos rövidfilmet repülő emberekkel, vízen száguldó autókkal és vitorlásokkal, koncertterembe betörő szökőárral és a „There’s no second” mondatot ismételgető, elszántan néző sportolókkal. A film itt tekinthető meg:


 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!