Késsel kergette élettársát egy férfi Pécelen

rendőrség, rendőrautó, illusztráci
Illusztráció
Fotó: Csudai Sándor - Origo
Vágólapra másolva!
Egy férfi részegen, féltékenységből azzal fenyegette az élettársát, hogy elvágja a torkát. Csak a szerencsén múlt, hogy a nő életben maradt.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint a férfi és a nő évek óta élettársak voltak, azonban kapcsolatuk 2023 júliusára megromlott. 

A féltékeny férfi meggyőződése volt, hogy a párja megcsalja. 

2023. július 15-én éjszaka a férfi részegen ért haza péceli otthonukba. A hálószobába lépve a férfi lerántotta a nőt az ágyról a hajánál fogva, majd mindenhol ütni kezdte, miközben azt üvöltötte, hogy megöli. A verés után - amely látható sérülést nem okozott - még a férfi kért telefonon rendőri segítséget, mert állítása szerint a nő fia meglopta őt.

A kép csak illusztráció
Fotó: Rendőrségiillusztráció

A kiérkező rendőröknek a nő nem mondta el, hogy mit tett az élettársa, de azt kérte, hogy távolítsák őt el a házból, mert oda nincs bejelentve.

Ezután a rendőri felszólításra a férfi elment.

Még ugyanazon az éjjelen azonban visszatért, feltépte a bezárt bejárati ajtót és a nappaliban ülő nővel közölte, hogy meg fog halni, mert most elvágja a torkát. Ezután a konyhába ment, és kés után kutatott. Ezt látva a nő kimenekült a házból, de az utcán elbotlott és elesett. Ekkor érte utol őt a férfi, kezében a késsel. A férfi a nőt a hajánál fogva felrántotta, majd visszalökte a földre. 

A térdelő helyzetben lévő nő fejét a hajánál fogva hátra húzta, a kést a nyakához nyomta és közölte vele, hogy most el fogja vágni a torkát. 

Közben egy kisebb vágást is ejtett a nyakán.

A vágást megérezve a nő könyörögni kezdett a férfinak, hogy adjon neki még egy percet. Ekkor a férfi talpra állította a nőt, a kést lejjebb engedte a hasa irányába és megkérdezte tőle mit akar. 

A nő kihasználva, hogy a férfi engedett a szorításán hirtelen kifordult mellőle és elfutott a közeli erdő-fás terület irányába.

A férfi ugyan utána eredt, de a nőnek sikerült a fák között elbújnia, így nem találta meg.

Később, mikor a férfi feladta a nő keresését és elment, a nő előbújt és a szomszédjától kért segítséget, aki hívta a rendőrséget.

 A Pest Vármegyei Főügyészség a férfi ellen emberölés kísérlete miatt emelt vádat.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!