Több vonat sem fog járni a ferencvárosi óriásbomba miatt szombaton

Vágólapra másolva!
Világháborús légibombát találtak Ferencvárosban, amikor építési munkálatokat végeztek. A bombát a szombati napon fogják hatástalanítani, erre az időszakra megszűnik a vonatközlekedés Budapest-Kelenföld és Ferencváros között.
Vágólapra másolva!

Ahogy korábban is megírta az Origo, egy óriási, egytonnás világháborús légibombát találtak a Ferencvárosban, amikor a vasúti összekötő híd töltésének bontásakor bukkantak a munkások a robbanótestre.

Nem jár több vonat

A Ferencvárosban talált második világháborús bomba hatástalanítása miatt szombaton, várhatóan 12-16 óra között szünetel a vonatközlekedés Budapest-Kelenföld és Ferencváros között

 - közölte a Mávinform a honlapján. 

Azt írták, hogy a rendőrség erre az időre kiüríti és lezárja a városrészt, amely érinteni fogja az összekötő hídon zajló vasúti forgalmat is. A hatástalanítás ideje alatt a Budapest-Győr-Hegyeshalom, illetve a Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vonal távolsági vonatai - az InterCityk, a nemzetközi vonatok, railjetek -, valamint a G43-as és az S36-os járatok a tervek szerint rövidebb, illetve terelt útvonalon, Budapest-Kelenföldig, vagy a Keleti helyett a Déli pályaudvarig közlekednek majd.  A vonatok ideiglenes fővárosi végállomásától a BKK járataival lehet majd tovább utazni. 

A vasúttársaság azt javasolja utasainak, ha tehetik, akkor a hatósági zárás előtti délelőtti vagy az azt követő esti időszakra tervezzék utazásukat, amikor a megszokott útvonalon, kevesebb átszállással érhetik el úti céljukat.

Az érintett vonatok közlekedéséről a MÁV honlapján, a mobiltelefonos applikációban, a Facebookon, továbbá a megszokott online, állomási és fedélzeti eszközökön lehet tájékozódni. 

Az érintett városrészen található ingatlanokat, üzleteket, telephelyeket és intézményeket szombaton 10 órától mindenkinek el kell hagynia, a területet várhatóan 17 óráig teljesen lezárják: ott tartózkodni, oda behajtani nem lehet.

Korábban is találtak már Ferencvárosban bombát , az a légibomba a Kvassay Jenő út és a Duna közötti zárt építési területen került elő, akkor is útlezárások és korlátozásokat vezettek be a lakosság védelme érdekében. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!