Elfoglalnák Brüsszelt a patrióta civilek, Budapesten találkoznak

Vágólapra másolva!
„Patrióta szellemi honvédők Európáért” vezérgondolattal hétvégén, október 25-én és 26-án tartja ötödik találkozóját az Európai Civil Együttműködési Tanács. 17 ország szellemi honvédői vesznek részt tanácskozáson, melyen Gál Kinga, a Patrióták Európáért képviselőcsoport első alelnöke, valamint Václav Klaus, a Cseh Köztársaság második elnöke is felszólal. A szervezet tagjai rendíthetetlenül hisznek abban, hogy patriotizmus nélkül nem létezhetnek erős nemzetek, erős nemzetek nélkül pedig nem létezhet az Európai Unió – mondta Csizmadia László, az EuCET-et életre hívó CÖF–CÖKA vezetője az Origónak.
Vágólapra másolva!

2017-ben alakult meg Európai Civil Együttműködési Tanács (EuCET), aminek a nem titkolt célja az volt, hogy  a civil kurázsi lehetőségeivel próbáljunk Európa társadalmi, politikai és gazdaságpolitikai kérdéseiben állást foglalni - mondta Csizmadia László az Origónak. Az azóta eltelt hét év olyan lehetőséget biztosította számunkra, hogy ma már 17 európai országból jönnek olyan jelentős emberek, akik az országukban ismertek, és elsősorban alapítványokat és egyesületeket képviselnek - tette hozzá. 

Mi úgy érezzük, hogy most, amikor szerintünk az Európai Parlamentben az alagútban egy fény jelentkezett, mégpedig az, hogy a baloldal nem tudja teljes mértékben lenyomni a nemzeti érzelmű és keresztény oldalt a Patrióták Európáért frakció létrejötte miatt, érdemes lenne egy egyesületet alakítani.

Csizmadia közölte, az egyesület célja, hogy a Patriótákért frakcióval majd egy együttműködési szerződést is kössön, ahol civil erőket tudnának felsorakoztatni. Amennyiben jogi személyiséggé válnak ebben az évben, az azt is jelenti, hogy a lobbizási erejük is erősödni fog Brüsszelben. 

Az idei legkiemelkedőbb előadó Václav Klaus Csehországból lesz, valamint Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti képviselője. Rajtuk kívül többek között felszólal majd: 

  • Henri Malosse, a belga Vocal Europe tiszteletbeli elnöke
  • Massimiliano Ferrari, az olasz Liga Párt nemzetközi ügyekért felelős tanácsadója
  • Lorenzo Bernasconi, az olasz Machiavelli Tanulmányi Központ képviselője
  • Pawel Czubik, a lengyel Legfelsőbb Bíróság bírája
  • Gian Luigi Ferretti, az olaz UGL szakszervezet nemzetközi vezetője
  • Alexander Lettner, az osztrák Ring Freiheitliche Studenten ügyvezetője
  • Henk Jan van Schothoorst, a holland-amerikai Christian Counsil International igazgatótanács tagja
  • Mike Calamus, a Konservatiivn Eesti és az European Freedom Fund INC elnöke

Mindezek mellett öt pódiumbeszélgetés lesz: 

  • Lengyel jogállamiság helyzete
  • Szakszervezetek, mint civil közösség szerepe az EU döntéshozatalában
  • A konzervatív ifjúság helyzete napjainkban
  • Európa gender wokeizmus árnyékában
  • A nemzeti identitással szembeni külső és belső támadások


Csizmadia László a lengyeleket külön is kiemelte, ahol a legfelsőbb bíróság tagjai lesznek itt, és olyan patrióták, akik most Tusk mellett nemcsak hogy labdába nem tudnak rúgni, hanem erőteljes támadásokat kapnak, és beszélnek például a lengyel jogállamiság jelenlegi helyzetéről is. 

Ha akár az Európai Parlamentet is nézzük, hiába a jobboldali előretörés és a nemzeti érzelmű, és a keresztényi érzelmű választóknak az ereje, ha szabad ezt mondani, mindezt megbundázza a baloldal, mivel nem tudnak kellőképpen bekerülni akár a parlamenti bizottságokba sem, és nem kapják meg a vezető helyeket. 


Mindezt jól láthatjuk az olyan államoknál is, ahol jobboldali előretörés volt, akár Franciaországban, akár Ausztriában, a választási győzelem ellenére sem tudtak hatalomra kerülni - mondta Csizmadia.

Mindezek alapján bizony igaza van Orbán Viktornak, hogy a civilek nyugodtan elfoglalhatják az üzeneteikkel és az erejükkel is Brüsszelt. 

A 17 országból olyan erők jönnek, amelyek segítségével megakadályozzuk az országok szuverenitásának a semmibevételét - tette hozzá. 

Hiába emelkedik Brüsszelben az elefántcsonttorony, ha kívülről végre a civilek felébredtek

 - mondta. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!