Magyar Péter másokat vádol azzal, amit valójában ő követett el

magyarpéter
Magyar Péter az ominózus éjszakán
Vágólapra másolva!
Magyar Péter előszeretettel vádolta azzal az ellmúlt hónapokban az állami szerveket, hogy visszaéléseket követnek el, miközben most pont a baloldali diszkópolitikusról derüot ki, hogy tízmilliókat fizetett ki a haverjainak túlárazott szerződések keretében.
Vágólapra másolva!

Magyar Péter korábban azt állította, az ő vezérigazgatósága idején készült KEHI-vizsgálat „mindenféle megállapítás nélkül” zárult.  Ezzel szemben azonban kiderült, hogy ez egyáltalán nincs így. A KEHI-jelentés a baloldali politikus állításával szemben súlyos megállapításokat tett, többek között azokat,

hogy a Magyar Péter által vezetett Diákhitel Központ által kötött több szerződésnél nem volt valós verseny, az ajánlattételre felkért társaságok teljesítési képessége eleve kétséges volt és a díjazás és az ellenszolgáltatás arányosságát is felveti a jelentés. 

A KEHI közleménye szerint a Diákhitel Központ Zrt. gazdálkodásával kapcsolatban jelenleg nyomozás van folyamatban, amelyben a tanácsadó tevékenységről készült vélemény és a kapcsolódó szerződések a nyomozó hatóság rendelkezésére állnak.

Magyar Péter korábban azért szakított a Fidesszel, mert állítása szerint mindenféle rosszra akarták rávenni a Diákhitel Központnál. 

Ehhez képest kiderült, hogy a jelek szerint külső kérés nélkül Magyar Péter kötött a saját felelősségére több gyanús szerződést a haverjaival, ami miatt vizsgálatot indítottak ellene, a vizsgálat pedig szokatlanul egyértelmű és kemény megállapításokat fogalmazott meg. 

Mindez azért is érdekes, mert Magyar szinte minden nap vádol valakit azzal, hogy egy állami hivatal vezetőjeként visszaélést követ el,  miközben pont róla derült ki, hogy tízmilliókat fizetett ki a haverjainak. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!