Vágólapra másolva!
Szeptemberben, Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyében, egy általános iskola udvarán kezdett el üvöltözni egy részeg szülő gyereke osztályfőnökével, miután azt feltételezte, hogy gyerekét az osztálytársai bántották. Az agresszív férfi előbb a tanárt, aztán az igazgatónőt is meglökte.
Vágólapra másolva!

2023. szeptemberében egy Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei településen egy általános iskola udvarán szóváltásba került egy szülő a gyereke osztályfőnökével. A férfi részegen érkezett az iskolába és azt feltételezte, hogy a gyerekét bántalmazták osztálytársai. Először az osztályfőnökkel viselkedett ingerülten, többször szidalmazta és kézzel meglökte.

Nem sokkal ezután az igazgatónőhöz is odament, őt is felelősségre vonta és vele is agresszíven beszélt, majd jobb kézzel többször is meglökte őt a vállánál. 

A pedagógusok közfeladatot ellátó személy, ezért a Miskolci Járási Ügyészség vádat közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt emelt vádat ellene. 
Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott.

rendőrség, rendőrautó, illusztráci
A kép illusztráció!
Fotó: Csudai Sándor - Origo

Korábban már írtunk olyan bűncselekményekről, ahol közfeladatot ellátó személyt támadtak meg, egy fiatal férfi megütött és kirabolt egy biciklit toló postást
A támadó először kivette a postás PDA készülékét a kerékpáron lévő táskából. Amikor áldozata ezt észrevette, megpróbálta megakadályozni. A férfi megütötte a postást, majd a válltáskájába nyúlt, hogy pénzt vegyen ki belőle.Fél órával később már őrizetbe is vették, majd javasolták a letartóztatását.

Egy másik férfi erős nyugtatókat vett be, majd rátámadt az éppen a háza előtt elsétáló postásra, kivette a táskájából a PDA-t és elvett tőle 10 ezer forintot. 

Kőbányán egy a földön fekvő, magatehetetlen férfihoz riasztották a mentősöket.  Amikor a mentősök megérkeztek a férfihez, a 42 éves férfi azt mondta rajta nem kell segíteniük, majd rátámadt a mentősökre. A támadót elfogták és közfeladatot ellátó személy elleni erőszakkal gyanúsítják.

A rendőrök egy női sofőrt igazoltattak az egyik Csongrád-Csanád vármegyei településen. Amikor elő akarták állítani, a vele utazó férfi rátámadt a rendőrökre, az egyiküket meg is fejelte.
Az adatai ellenőrzése közben kiderült, hogy a nő el van tiltva a vezetéstől. Kiabálva és agresszíven közeledett  rendőrökhöz, és egyiküket meg is fejelte. Végül önként beszállt a rendőrautóba. 
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!