Rétvári Bence az I. Belügyi Drón Kupa megnyitóján a Rendőrképző Akadémián emlékeztetett: a drónkupa megrendezésének eredetileg tervezett időpontját az árvíz - sok más rendezvényével együtt - "átírta". Hozzátette, hogy
a drónok az árvíz idején sem pihentek, hiszen a védekezésnek fontos részét képezték: olyan helyekre lehetett küldeni őket, amelyeket gyalogszerrel vagy még lovakkal sem lehetett jól megközelíteni.
Figyelték, merre terjed a víz, és hol van lehetséges veszélyhelyzet.
A BM parlamenti államtitkára azt mondta, hogy a drónok már ott vannak a rendőrség és a katasztrófavédelem mindennapjaiban. A drónok segítik a közlekedés biztonságának fenntartását, a helyszínelést és a határvédelmet is.
Kisebb határsértő csoportok feltérképezésében is részt vesznek, de sok más bűnüldözési tevékenységben is alkalmazzák őket.
Rétvári Bence hangsúlyozta: A kormány arra törekszik, hogy a drónok képességeit minél hamarabb, minél több területen ki lehessen használni - említette meg az államtitkár. Hozzátette, mivel egyre profibbak azok, akik a drónokat kezelik, a drónkupán többévnyi rutint mutatnak be.