Egy méterrel csökkentik a Tisza-tó vízszintjét

Vágólapra másolva!
Szeptember 26-án a poroszlói Tisza-tavi Ökocentrumban ülésezett az őszi találkozóján a Tisza-tavi Turisztikai Kerekasztal. Az ülésen kiemelt téma volt, hogy a térség kiemelt fejlesztési övezet státuszba kerülhet.
Vágólapra másolva!

Az eseményen részt vett F. Kovács Sándor, országgyűlési képviselő és a Tisza-tó miniszteri biztosa, valamint Hubai Imre, a Tisza-tavi Térségi Fejlesztési Tanács és a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Közgyűlés elnöke – számolt be róla a Heol.

Az ülésen kiemelt téma volt, hogy a térség kiemelt fejlesztési övezet státuszba kerülhet.

Szendrei Zsolt, a Hétfa Kutatóintézet szakértője ismertette a tanulmány főbb pontjait, és elmagyarázta, milyen előnyökkel járhat a Tisza-tó számára, ha a kormány támogatja a tervet. Elmondása szerint, ha megvalósul, a régió a főváros környéke, a Balaton, Tokaj, illetve a Közép-Duna mente után 

az ország ötödik kiemelt területe lehetne, ami jelentős érdekérvényesítési és finanszírozási lehetőségeket biztosítana.

Katona Gábor, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság egyik osztályvezetője a Tisza-tavi Kódex felülvizsgálatának eddigi tapasztalatairól számolt be. A kódex a tó fenntartható használatát szabályozó dokumentum, amelyet a szeptember 30-án, a Kiskörei szakaszmérnökségen tartott téli vízszint egyeztetés során tárgyaltak meg, ahol a tározó érdekeltjei is jelen voltak.

Az egyeztetés során Lovas Attila igazgató nyitóbeszéde után Fejes Lőrinc, kiskörei szakaszmérnök az üzemeltetési tapasztalatokról beszélt, Katona Gábor pedig a Tisza-tavi Kódex frissítéséről adott tájékoztatást. Mint elhangzott, 

október 7-től a Kisköre-felső szakaszon mért 735 centiméteres vízszintet (plusz-mínusz 5 centiméteres ingadozással) 725 centiméterre csökkentik, szintén öt centiméteres eltéréssel, a vízjárás függvényében.

Kétlépcsős téli vízszint a Tisza-tóban A KÖTIVIZIG szeptember 30-án tartotta meg – a tározó hasznosításában érdekeltek...

Posted by Közép Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság - Kötivizig on Tuesday, October 1, 2024

A tározó téli vízszintjét pedig két lépcsőben tervezzük beállítani, figyelembe véve a halak vermeléséhez szükséges körülményeket. Az őszi leürítés tervezett kezdete október 30. Elsőként november 20–21. környékére 560 plusz-mínusz öt centiméteres vízszintet állítunk be a Tisza-tóban elvégzendő munkálatok elősegítése miatt, amit három-négy nap múlva visszaemelünk 620 centiméterre, és ezt a vízállást tartjuk a tavaszi feltöltés kezdetéig

- írták.

Fontos figyelembe venni, hogy a téli vízszint beállítását egy váratlan árhullám módosíthatja - írja a Magyar Nemzet.

Februárban már beszámoltunk róla, hogy 1,7 milliárd forint hazai forrásból fejlesztik a Tisza-tó térségét. Ilyen átfogó beruházási keretből még nem gazdálkodhattak a térség.

Áprilisban új kerékpároskompot adtak át a Tisza-tó melletti Tiszaderzsen. Arról is írtunk, hogy az idei évtől új vonatjárat indult Budapestről a Tisza-tóhoz, a kerékpárosok számára is kedvező lehetőségeket biztosítanak az utazáshoz. Történelmi jelentőségű beruházások vannak folyamatban, mivel egyre nő a térség népszerűsége.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!