Magyar Péternek a bűnöző anyósa és bűntársai csinálhattak pártot

magyarpéter, vogelevelin, sajermaria
Magyar Péter, Vogel Evelin és a fegyházból nemrég szabadult Sájer Mária, a titkárságvezető és gazdasági főnök.
Vágólapra másolva!
Az utóbbi évtizedek legnagyobb piramisjáték-botrányának szervezői és haszonélvezői töltik meg Magyar Péter pártját. Egyre több bizonyíték áll rendelkezésre, hogy Magyar Pétert a sok milliárdos csalássorozat vádlottjai kötötték össze a kamupárttal, amely fedőszerve lehet az 1200 embert megkárosító, 7 milliárd forintot eltüntető csalássorozatnak. Sájer Mária volt az, aki felajánlotta vejének, Magyar Péternek a volt kommunista ügynök, szintén bűnöző Deák Boldizsár által alapított Tisza Pártot, annak pénzügyi lehetőségeivel együtt. Az eltűnt hétmilliárdot a mai napig keresik a hatóságok. Úgy tűnik, megvan, hol kell keresni.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt napokban egyre több bizonyíték lát napvilágot arra, hogy Magyar Péter pártja korábban azért jöhetett létre, hogy elrejthessék a Sájer Mária által is szervezett piramisjátékból ellopott milliárdokat. Sájer Mária annak a Vogel Evelinnek az édesanyja, aki Magyarral él együtt. Amikor Magyar Péter politizálni kezdett, Sájer Mária volt az, aki felajánlotta neki a Deák Boldizsár által alapított Tisza Pártot. Most mutatjuk a pontos részleteket!

Négy évet ült börtönben Magyar anyósa

A közvetlen kapcsolat a piramisjáték-párttal az a Sájer Mária volt, aki egy családban él Magyar Péterrel. Akár anyósnak is nevezhetjük, hiszen ő az édesanyja Vogel Evelinnek, Magyar élettársának, akivel hónapok óta kéz a kézben vonulnak minden nyilvános eseményen. Sájer Mária, aki már az indulástól kabinetfőnöke, pénzügyi vezetője lett Magyar Péternek, nemrégiben jött ki a fegyházból, ahol 4 éves büntetését töltötte sok száz ember megkárosításáért. Egy olyan a bíróság által jogerősen pénzügyi maffiának, bűnszövetkezetnek nyilvánított szervezet vezető tagjaként tevékenykedett, amely végül 7 milliárd forintot tüntetett el a hatóságok és a meglopott emberek elől. Mióta szabadult, nemcsak a lánya, de ő is elválaszthatatlan társa Magyar Péternek, ott van vele a politikai rendezvényeken is. 

Együtt Magyar Péter és új családja. Az új élettárs és a fegyházból szabadult „anyós”

Amikor Magyar Péter politizálni kezdett, Sájer Mária volt az, aki felajánlotta neki a Deák Boldizsár által alapított Tisza Pártot, nyilvánvalóan annak pénzügyi lehetőségeivel együtt. Sájer pontosan ismerte ezeket, hiszen a bírósági ítélet szerint a legnagyobb összeget, több mint 400 millió forintot ő maga csalt ki az áldozatoktól. Ennek a pénznek is nyoma veszett, a mai napig hiába keresik a hatóságok.

Magyar Péter azonnal meglátta a lehetőséget, hiszen nemcsak egy „üres” pártot, hanem pártkasszát is keresett, hogy legyen miből finanszírozni hirtelen berobbantott politikai akcióit. Nem véletlen tehát az sem, hogy Magyar a csalássorozatban döntő szerepet játszó Sájerre bízta a szervezet pénzügyeit. 

Az eltűnt 7 milliárdot a mai napig keresik a hatóságok, és erős a gyanú, hogy a Tisza Párt eleve azért jött létre, hogy politikai szervezet mögé rejthessék az ellopott pénzt.

 

Deák Boldizsár korábban aktív ügynök volt a Kádár-rendszerben

A párt alapítója egy volt kommunista ügynök, Deák Boldizsár, (a kép jobb oldalán) aki kulcsszerepet játszott a pénz megszerzésében, évek óta személyes jó ismerőse Sájer Máriának. Deák volt az, aki a piramisjátékban hamis fedezet látszatát keltve, érvénytelen jelzálogszerződésekkel segített az áldozatok megtévesztésében. 

A Tisza-párt alapítója a piramisjátékban egyetlenegy ingatlanon havi két, két és félmillió forintot keresett.

A rendelkezésre álló adatok, nyomozati, bírósági iratok szerint a bűnszervezet 7 milliárd forintot – annak ellenére, hogy vezetőinek nagy részét jogerősen súlyos fegyházbüntetéssel sújtották, - profi módon elrejtett. Az 1200(!) károsult alig 10 százalékát kapta vissza az összesen 8 milliárd forint kicsalt pénznek. A becsapott emberek – egy közülük elkeseredésében öngyilkos lett - magánnyomozókat fogadva próbálnak a mai napig nyomára bukkanni az ellopott millióknak, hiszen családi házuk, lakásuk veszett oda. Így figyeltek fel a bűnbanda kiszabadult tagjainak fényűző életmódjára és a Tisza Pártra.

Deák Boldizsár szereti a luxusutakat. Itt éppen Macchu Pichuban van

Állambiztonsági múlt

Deák Boldizsárról már az is kiderült, hogy kommunista ügynök volt. Deákot azután szervezhette be a Kádár-rezsim állambiztonsági szolgálata, hogy a férfit elkapták több betöréses lopás – más források szerint bolti lopás – miatt. Az is alátámasztja a beszervezést, hogy Deák Boldizsárnak állítólag nem kellett letöltenie büntetését. 

Deák „Sólyom” fedőnéven jelenthetett ismerőseiről, egyik, kézzel írott beszámolója is előkerült nemrég.

A munkadosszié

Áprilisban Máthé Áron történész a Huszárvágás című blogján írt arról, hogy előkerítette „Sólyom” munkadossziéját, amelyet 1973.10.27-én nyitottak meg, és 1983.12.28-án zárták le. – Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának összefoglalója szerint a titkos megbízottat a Heves megyei Rendőrfőkapitányság III/II. Osztálya foglalkoztatta, elsősorban az amnesztiával Nyugatról hazatért személyek, valamint az idegenforgalom ellenőrzése és a kutatás területén. 

Jelentéseiben beszámolt külföldi kapcsolatairól, külföldi útjairól (NSZK, Hollandia, USA, Jugoszlávia többek között),

a Technolux KTSZ alkalmazottairól, egri ismerőseiről, gazdasági és pénzügyi bűncselekményekről, jogellenesen külföldön maradt személyekről – írta Máthé a bejegyzésében, amelyben „Sólyom” egyik jelentését is ismerteti

A kézzel írt dokumentumokban többnyire ehhez hasonló információk olvashatóak: 

Vékony János egri lakos, Technolux KTSZ anyagbeszerzője. Lakása előtt többször áll nyugati rendszámú kocsi. Munkatársi viszonyon kívül barátkozunk is.

A történész szerint a dokumentumok összesen 256 oldalt tesznek ki. „Sólyom” utolsó állambiztonsági kapcsolattartója megjegyzi: több esetben „jelentősebb értékkel bíró információt” szolgáltatott, egyes esetekben csempészekről, de gyakrabban Nyugatról hazatért és „jogellenesen” Nyugaton tartózkodó személyekről. Máthé Áron a dossziék értékelése kapcsán megjegyzi, hogy számos arra utaló jel van, hogy „Sólyom” valóban Deák Boldizsár.

Deák Boldizsárhoz másféltucatnyi cég kötődik az Opten adatbázisa szerint, ezek legtöbbje ellen végrehajtás indult, kényszertörlés vagy felszámolás alatt állnak. Jelenleg maga Deák el van tiltva a cégvezetéstől, a szankció 2021.10.16. és 2024.10.16. között van érvényben a nyilvánosan elérhető adatok alapján.

Egyik vállalkozásával pont a legszegényebbeken nyerészkedett, ugyanis kaszinót működtetett, amelyben főleg „félkarú rablók”, azaz játékgépek voltak.

 A vállalkozás egészen 2012-ig virágzott, amikor a kormány szabályozta ezen gépek működtetését.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!