Megrázó tragédia történt nyolc fiatallal szombaton éjjel Verőcénél. Ahogy arról az Origo is beszámolt, a fiatalok egy motorcsónakkal éppen hazafelé indultak, amikor - eddig tisztázatlan okokból - összeütköztek egy jóval nagyobb szállodahajóval.
A bázeli illetőségű Ms. Heidelberg ezután továbbment. Valószínűsíthető, hogy nem vették észre a tragédiát, mivel a kapitány nem sokkal később lefeküdt aludni. A hajót végül Komáromnál állították meg, ahol a rendőrség és a szakértők alaposan megvizsgálták.
A motorcsónakban utazó nyolc fiatal az ütközés erejétől a vízbe zuhant. Az egyikük súlyos sérülésekkel ki tudott úszni a partra, és megmenekült, egy nő és egy férfi holttestét később megtalálták, ötüket pedig jelen pillanatban is keresik.
A horrorbaleset női áldozatát, az erdészeti technikumban tanuló Pest vármegyei fiatal B. Boglárkát most százak gyászolják - írja a Bors.
Információk szerint kiderült, a baleset előtt nem sokkal még vidáman csevegett egyik barátjával telefonon:
Én sem tudom elhinni, a történtek előtt fél órával még beszéltem vele telefonon
- mondta el a nő barátnője. A motorcsónakban ülők mind barátok voltak, sőt, a hajó vezetője és az egyik utas rokonságban is álltak egymással. A baleset előtt is úgy tudni, hogy együtt buliztak egy helyi fesztiválon, onnan tarthattak hazafelé:
A motorcsónak vezetője a nagybátyám volt, a nagynénémet még keresik
- tette hozzá egy másik fiatal.
Jelen pillanatban azonban még nyomoznak a rendőrök, nem tudni, hogy a baleset pontosan hogyan is történt, ezt majd a vizsgálat deríti ki.