A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNKovács Richárd
17:38ÖkölvívásRichard Kovacs-Sofiane Oumiha
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
HUNMagyarország
22:03ÚszásSzabad 4 x 200m
NyílNyíl

Soha nem látott tűzijátékra készülhetünk augusztus 20-án

Vágólapra másolva!
Minden idők leglátványosabb tűzijátéka lesz az augusztus 20-i – rendhagyó módon négynapos – ünnepi rendezvénysorozat tetőpontja – tudta meg a Magyar Nemzet a Kormányzati Tájékoztatási Központtól. Érdeklődésükre közölték, hogy a tűz és fény játékát többen élvezhetik, mint korábban: az eddigi 4,3 helyett több mint öt kilométer hosszan lehet majd látni a Duna mentén.
Vágólapra másolva!

Idén négynapos rendezvénysorozattal ünnepeljük az államalapítás évfordulóját, az augusztus 20-i hosszú hétvége miatt már szombattól várhatók programok – közölte a Magyar Nemzet kérdésére a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK). 

A Szent István-napokon 19 helyszínen várják az érdeklődőket a megszokott minifesztiválok, zenei, kulturális és gasztronómiai programok.

Augusztus 20-ai Szent István Napi Tűzijáték Budapesten 2023-ban.
Fotó: Kállai Márton KM Szabad Föld SZF

A Szent István-napi rendezvénysorozat évek óta a magyar családok legkedveltebb nyári programja: ingyenesen látogatható fesztiválok, koncertek és egyéb szabadtéri események szolgálják a budapesti és a fővárosba látogató magyar és külföldi vendégek kikapcsolódását, nyári élményszerzését.

A KTK szerint idén minden idők leglátványosabb tűzijátékát élvezhetik majd a budapestiek és a fővárosba látogató turisták. 

A tűz és fény játékát többen élvezhetik, mint korábban: az eddigi 4,3 helyett több mint öt kilométer hosszan lehet majd látni a Duna mentén, vagyis ezúttal a látványterület egészen a Margitszigetig tart majd, és a tavalyi kettő helyett három belvárosi hidat érint. 

A pirotechnikai eszközök, a drónok száma és a fényfestés volumene is nagyobb lesz a tavalyinál. A fentiek miatt emelkedik a tavalyihoz képest csekély összeggel a tűzijáték költsége.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!