Magyar Péter diszkóbotrányát az ellenzéki szavazók többsége is elítéli

magyarpéter
Vágólapra másolva!
Az elmúlt hetekben nagy vihart kavart a hazai sajtóban, hogy Magyar Péter egy fővárosi szórakozóhelyen részegen botrányt okozott, majd a biztonsági őrök vezették ki.
Vágólapra másolva!

Az Origo közvélemény-kutatásából kiderül, hogy a megkérdezettek 67 százaléka szerint Magyar megválasztott európai parlamenti képviselőhöz méltatlanul viselkedett az említett helyzetben. 

Saját hívei szerint is méltatlanul viselkedett Magyar

Magyar Péter szórakozóhelyi incidense széles körben ismertté vált a hazai lakosság körében. A felmérés rámutat, hogy a válaszadók 87 százaléka hallott már arról, hogy a Magyar Péter egy budapesti szórakozóhelyen súlyos konfliktusba keveredett a vendégekkel - azaz, részegen verekedett, a fiatal lányokat sem hagyta békén, elvett egy telefont, ezért a biztonsági személyzet kivezette. Azoknak az aránya, akik nem értesültek a botrányról, mindössze 13 százalékra tehető.

A kutatási adatok tanúsága szerint az esetről tudomással bíró megkérdezettek több mint kétharmada (67 százaléka) úgy véli, hogy Magyar nem megfelelően, nem az Európai Parlament megválasztott képviselőjéhez illendő módon viselkedett a szórakozóhelyen, illetve azt követően. Ezzel szemben a válaszadók 19 százaléka szerint Magyar Péter megfelelően viselkedett a szóban forgó szituációban.

Fotó: Origo

Politikai önbesorolás szerinti bontásban megállapítható, hogy valamennyi vizsgált csoportban többségben vannak az említett botrányt elítélők.

Magyar Péter viselkedését leginkább a magukat jobboldalinak vallók (85 százalék) kifogásolják, de a baloldaliak és a középen állók többsége (54 és 53 százalék) is helyteleníti

Érdekesség, hogy a Magyart kedvelők körében is meghaladja a politikus magatartását nem illendőnek tartó megkérdezettek aránya (41 százalék) azoknak a hányadát, akik nem látnak kivetnivalót Magyar Péter szórakozóhelyen tanúsított viselkedésében (39 százalék).

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!