Illés Boglárka: Brüsszel már évek óta próbálja belepréselni a háborúpárti álláspontba Magyarországot

orosz-ukrán háború, Ukrajna, Oroszország, ágyú, tüzérség, tarack, háború, katona
Orosz tüzérek 122 milliméteres D-30-as tarackkal lövik az ukrán állásokat egy meg nem nevezett helyen augusztus 23-án
Fotó: MTI/EPA/Orosz védelmi minisztérium
Vágólapra másolva!
Brüsszel már évek óta megpróbálja belepréselni a háborúpárti álláspontba Magyarországot, és úgy tűnik, hogy már a békéről beszélni is, mintha szitokszót jelentene a Brüsszeli „új nyelv” szerint – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára péntek reggel az M1 aktuális csatornán.
Vágólapra másolva!

Illés Boglárka a műsorban elmondta: Budapesten szívesen vendégül látták volna az EU informális külügyi tanácsülését, de a következő hetekben lesz még lehetőség erre.

Erőteljes a nyomásgyakorlás

"Az is látható, hogy az eszközöket érintően nem válogatnak, ők úgy gondolták, hogy ez egy olyan eszköz lehet, amivel Magyarország az álláspontját meg fogja változtatni vagy legalábbis megpróbálnak rá nyomást gyakorolni" - fogalmazott az államtitkár. Hangsúlyozta: a kormány a magyar választópolgárokért felel, az ő biztonságukért, ezért számára elsődleges, hogy a békét jelentő álláspontja mellett kiálljon. Leszögezte: amikor arról van szó, hogy Brüsszel további milliárdokat szabadítana fel az európai békekeretből, amit fegyverek vásárlására fordítana, akkor Magyarország kitart az álláspontja mellett. Vagyis addig, amíg Ukrajnában a magyar vállalatokat negatívan diszkriminálják, és Magyarország energiabiztonságát veszélyeztető döntéseket hoznak, addig ezt nem támogatja - tette hozzá.

Világos a magyar álláspont

"Mi egyértelműen leszögeztük és az álláspontunk világos, hogy az energiabiztonságot érintő kérdések azok nemzetbiztonságot is érintő kérdések" - emelte ki. Kifejtette, hogy az ukrán döntés Magyarország olajimportjának 30 százalékát érinti, míg Szlovákia esetében ez az arány eléri a 40 százalékot. Ráadásul ezt a döntést úgy hozták meg, hogy Ukrajna energiaimportjának több mint 40 százalékát Magyarország biztosítja. "Nem értjük, hogy miért nem tartják ezt tiszteletben, azt pedig látjuk, hogy a kettős mércét sajnos itt is alkalmazzák" - fűzte hozzá Illés Boglárka.

Egy másik kérdésre az államtitkár kifejtette, hogy Magyarország álláspontja szerint a Hamasz nevű terrorszervezet támadta meg Izraelt, ezért Izraelnek joga van az önvédelemre, illetve területi szuverenitásának a megvédésére. A terrorszervezet helyett az állam mellett kell kiállni, és ezért a kormány nem támogatja, hogy megválasztott tisztviselőket vagy a kormány demokratikus úton megválasztott tagjait szankciós listára tegyék. "Mi arra törekszünk, hogy az eszkalációt elkerüljük, és minden ilyen döntés az eszkalációhoz vezet" - mondta Illés Boglárka.

Az államtitkár a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta azt is, hogy Brüsszel döntései arra irányulnak, hogy Ukrajnába nyugati országokból, akár uniós tagállamokból vezényeljenek katonákat jóváhagyott módon. 

Mi úgy gondoljuk, hogy ha Ukrajna területén megjelennek a NATO-tagállamok katonái, ráadásul erről hivatalosan külügyminiszteri tanácsülésén döntés születik (...), akkor az egyértelmű lépés az eszkalációhoz és a háború elhúzódásához

- fogalmazott Illés Boglárka.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!