Csend

Riasztó, mint a fölmorajló tengerÉs mint a végtelen hó épp olyan.Álarca mélyén bús Halál rohan -Jaj, üstökömbe kap s én gyáva Ember Remegve ejtem lelkemet elébe.A szívem hallgatom - kopog-e még?És megunom ez egyhangú zenét,Pedig de jó, ha ver és nincsen vége. Úgy érzem, mintha ingoványon járnékÉs jaj süpped alattam a talaj,De bennem még ellentállás szaval, De fülemet betömte. - Ó, mi vár mégReám, ki immár néma, hangtalan.- Fejem lehajtva megadom magam. 1922. május<< előző következő >>