A Dunánál

1 A rakodópart alsó kövén ültem,néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.Alig hallottam, sorsomba merülten,hogy fecseg a felszin, hallgat a mély.Mintha szivemből folyt volna tova,zavaros, bölcs és nagy volt a Duna. Mint az izmok, ha dolgozik az ember,reszel, kalapál, vályogot vet, ás,úgy pattant, úgy feszült, úgy ernyedett elminden hullám és minden mozdulás.S mint édesanyám, ringatott, mesélts mosta a város minden szennyesét. És elkezdett az eső cseperészni,de mintha mindegy volna, el is állt.És mégis, mint aki barlangból nézia hosszú esőt - néztem a határt:egykedvü, örök eső módra hullt,szintelenül, mi tarka volt, a mult. A Duna csak folyt. És mint a termékeny,másra gondoló anyának öléna kisgyermek, úgy játszadoztak szépenés nevetgéltek a habok felém.Az ido árján úgy remegtek ők,mint sírköves, dülöngő temetők.2 Én úgy vagyok, hogy már száz ezer évenézem, amit meglátok hirtelen.Egy pillanat s kész az idő egésze,mit száz ezer ős szemlélget velem. Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak,öltek, öleltek, tették, ami kell.S ők látják azt, az anyagba leszálltak,mit én nem látok, ha vallani kell. Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.Enyém a mult és övék a jelen.Verset irunk - ők fogják ceruzámats én érzem őket és emlékezem.3 Anyám kún volt, az apám félig székely,félig román, vagy tán egészen az.Anyám szájából édes volt az étel,apám szájából szép volt az igaz.Mikor mozdulok, ők ölelik egymást.Elszomorodom néha emiatt -ez az elmulás. Ebből vagyok. "Meglásd,ha majd nem leszünk!..." - megszólítanak. Megszólítanak, mert ők én vagyok már;gyenge létemre így vagyok erős,ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál,mert az őssejtig vagyok minden ős -az Ős vagyok, mely sokasodni foszlik:apám- s anyámmá válok boldogon,s apám, anyám maga is ketté oszliks én lelkes Eggyé így szaporodom! A világ vagyok - minden, ami volt, van:a sok nemzedék, mely egymásra tör.A honfoglalók győznek velem holtans a meghódoltak kínja meggyötör.Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa -török, tatár, tót, román kavaroge szívben, mely e multnak már adósaszelíd jövővel - mai magyarok! ... Én dolgozni akarok. Elegendőharc, hogy a multat be kell vallani.A Dunának, mely mult, jelen s jövendő,egymást ölelik lágy hullámai.A harcot, amelyet őseink vivtak,békévé oldja az emlékezéss rendezni végre közös dolgainkat,ez a mi munkánk; és nem is kevés. 1936. június<< előző    következő >>