Én úgy hallgattam mindig, mint meséta bűnről szóló tanitást. Utánanevettem is - mily ostoba beszéd!Bűnről fecseg, ki cselekedni gyáva! Én nem tudtam, hogy annyi szörnyüségbarlangja szivem. Azt hittem, mamájaringatja úgy elalvó gyermekét,ahogy dobogva álmait kinálja. Most már tudom. E rebbentő igazságnagy fényében az eredendő gazságszivemben, mint ravatal, feketül. S ha én nem szólnék, kinyögné a szájam:bár lennétek ily bűnösök mindnyájan,hogy ne maradjak egész egyedül. 1935. augusztus 7.<< előző következő >>
Vágólapra másolva!
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!