Riának hívom

Riának hívom őtDe éppúgy mondhatnám sónak, vagy villámnak isSok értelmetlen dolgot csinálunk, azt mondjuk rá, hogy széps azután kiejtjük kezünkbőlRöntgenfényből faragták, átsugárzik a falakon és szavaimonHaj, de igen messze vanHa egyedül vagyok, odaül homlokom elé, nagyon fájhatok nekiSóhajt s testemre hullajtja fájdalmaitCsodálatos, hogy más nem vette észre feje fölött a virágokatPedig én láttam, hallottam is, szines harangokat dobálnak jobbra-balraBelőlük mosolyognak föl jövőbeli gyerekeiKözöttük jár, nagy gonddal ügyel rájuk, de erről sem tudAzt hiszi ilyenkor, hogy takarít, vagy, hogy engem kínál meg vacsorával Egy hangvilla két ága vagyunkS mégis, ha egymásra nézünkNéha rekedten száll föl a szomorúság. 1924. ősz<< előző    következő >>