Majd megöregszel

Majd megöregszel és bánni fogod,hogy bántasz, - azt, amire büszke vagy ma.A lelkiismeret majd bekopogs nem lesz emlék, melyben magadra hagyna. Lesz vén ebed s az melléd települ.Nappal pihensz majd, széken szunyókálva,mert éjjel félni fogsz majd egyedül.Árnyak ütnek a rezgő anyókára. Az öreg kutya néha majd nyafog,de a szobában csend lesz, csupa rend lesz;hanem valaki hiányozni foga multból ahhoz a magányos csendhez. Majd tipegsz: s ha eleget totyogottrossz lábod, leülsz. Fönn aranykeretbenáll ifju képed. Hozzá motyogod:"Nem öleltem meg, hiszen nem szerettem." "Mit is tehettem volna?" - kérdezed,de fogatlan szád már nem válaszolhat;s ki a nap előtt lehunyod szemed,alig várod, hogy feljöjjön, a holdat. Mert ha elalszol, ugrál majd az ágy,mint a csikó, hogy a hámot levesse.S a félelem tünődik, nem a vágy,a fejedben: Szeress-e, ne szeress-e. Magadban döntöd el. Én fájlalom,hogy nem felelhetek, ha kérded: él-e.Mert elfárad bennem a fájdalom,elalszik, mint a gyermek s én is véle. 1936. november<< előző    következő >>