VI. 6. A tudomány elszegényít
Gyakran hallani, hogy a tudomány elszegényíti a világot, az evolúcióelmélet pedig az értelmétől is megfosztja. Azt szokták emlegetni, ha minden "csak" véletlen, akkor semmi sincsen, aminek értéke volna. Ha az ember maga is állat, akkor nem lehet morális lény: az evolúcióban "minden mindegy", illetve "semmi sem számít".
Csak az mond ilyet, akinek az evolúcióelméletről fogalma sincsen. Az természetesen igaz, hogy az evolúció ténye (nem az "evolúcióelmélet") áttételesen kiiktatja a vallási tanítások közül azt, hogy az emberi képességek transzcendens eredetűek. Áttételesen, mert ugyan semmit nem mond ezekről, de mégis ahhoz a következtetéshez vezet, hogy az emberi moralitás, ha van, maga is evolúciós eredetű kell legyen. Ám az evolúció elmélete ismeretében ebből éppen hogy nem nihilizmus vagy az emberi értékek tagadása következne. Pontosan az evolúció révén ismerhetjük majd meg ugyanis a korai emberi közösségben megjelenő, az állati példákon túlmenő emberi kooperációt és összetartást, vagy az agresszió sajátosan fajspecifikus, emberi kontrollját, ami az embert a legszelídebb, a viselkedését kultúrájával szabályozó emlőssé teszi.
Szabadjon ehhez egy személyes megjegyzést fűzni. A moralitás puszta létének vallási kinyilatkoztatásokkal való azonosítása mondhatni európai betegség, ami többek között az ázsiai magas kultúrákat is megfosztja a moralitás és az emberi értékek világától. Ennél nagyobbat nem is lehetne tévedni, hiszen a Földön sok helyen él az ember szigorú erkölcsi szabályok között, Ázsiában talán még inkább, mint Európában. A vallott erkölcsi elvek is lehetnek közösek - talán éppen az evolúcióelmélet révén fogjuk megérteni, hogy miért. Hiszen nem tarthatjuk véletlennek, hogy a nagy vallások hasonló értékeket karolnak fel, lehet, sőt valószínű, hogy ezek egyetemes emberi tulajdonságokból fakadnak. Ennek felderítésében az evolúciós pszichológia vagy az emberi természet kutatása ugyanúgy szerepet játszik, mint a vallás képességének evolúciós antropológiai vizsgálata.