VI. 5. Mindenkinek joga van másféle nézethez
Két egészen másfajta kifogás vagy tévhit következik, az első a tudás szabadságára utal.
Milyen alapon zárnánk ki például az ID-t a tudomány demokratikus közösségéből? Hiszen mindenkinek joga van másféle nézethez! Igen, ez így van, de - csak hogy érthetően fejezzem ki magam - alkotmányos értelemben. Ebben az értelemben bárkinek joga van zongorázni is, mégis évekig kell tanulni, hogy érdemes legyen meghallgatni. Ugyanez a helyzet a tudományos nézetekkel: bárkinek joga van hozzájuk, de nem várhatja el, hogy pusztán ennek alapján meghallgassák. A tudás (a zongorázni tudás vagy akár a tudományos tudás) - és most egy furcsa, de igaz állítás következik - nem demokratikus. A tudomány egésze a demokratikus, mert lehetővé teszi, hogy bárki elsajátítsa és megvitassa, miután megtanulta. Az ID és más evolúcióellenes nézetek és a biológia vitája ebben az értelemben tehát nem is vita, hanem a biológia részéről csak ismeretterjesztés ("zongoralecke").
Fontos viszont hozzátenni, hogy attól persze egy tudományos nézetnek még nem lesz igaza, ha információhiányos ellenféllel szemben fejtik ki. Az evolúcióelmélet nem attól igaz, hogy az ellenfelei nem értik. A tudományos igazság dinamikája a tudományon belül érvényesül, és biztosak lehetünk benne, hogy az evolúcióelméletet még valóban sokat kell majd finomítani, ahogy már eddig is.