IV. Evolúció és evolúcióelmélet - egy fontos különbségtétel
Egyik oldalon az evolúció bizonyítékai állnak, amelyek olyan szilárd egységet alkotnak, ahol nincs helye értelmes kételkedésnek. Sajnos kevesen értik meg, hogy az evolúcióval kapcsolatban két egészen különböző kérdésről van szó, amit világosan el kell választani:
Egy dolog az evolúcióelmélet és egy másik maga az evolúció.
Meg fogom magyarázni, hogy miért gondoljuk: az evolúció maga tény (vagy jelenség), nem pedig "elmélet", főleg nem az utóbbi szónak a magyar nyelvbe is lassan beszivárgó angolszász értelmében. (Az angol köznyelv elmélet alatt spekulációt, mégpedig többnyire alaptalan spekulációt ért: "Is it a fact, or just a theory?" kérdik. Tény ez, vagy csak az Ön elmélete?).
A tudomány elsősorban tényekkel szeret foglalkozni (ott, ahol ez lehetséges), s csak ezután jönnek a tényeket magyarázó elméletek. A valóságban ez sokszor bonyolultabb, hiszen a tények megállapításához már szintén valamiféle elméleteket veszünk igénybe, de a mostani célra mindez használható. Elmélet alatt olyasmit szokás érteni, ami tényeket vagy jelenségeket más tényekkel vagy jelenségekkel magyaráz - már ezen a ponton is sejthető, hogy olyasmi, mint az ID, ami más tények helyett egy "elvet" hív segítségül, nem a tudomány útját járja.
Miért nem közismert, hogy az evolúció tény, és nem elmélet? A harvardi kutatók által emlegetett tudományfilozófiai ismerethiány mellett ennek oka lehet az is, hogy Darwin maga mind a kettőről beszél A fajok eredetében. Egyszerre akarja bizonyítani, hogy megtörtént az evolúció, és megmagyarázni, hogy hogyan történhetett. Az, hogy a kettőt egyetlen egységbe kapcsolta, csak emeli Darwin szellemi teljesítményét, elfedi viszont, hogy itt logikailag két különböző dologról van szó, s hogy az egyik nem függ a másiktól. A darwini evolúcióelmélet nem szükséges az evolúció alátámasztásához, cáfolata nem cáfolná az evolúció tényét. Mindezek fényében meghökkentő, mennyi energiát fecsérelnek (az ID hívei, de más mozgalmak is) arra, hogy bizonyítani próbálják, a darwini elmélet téves. Nem az, de ezt a következő pontban fogjuk megbeszélni.
Tény az evolúció akkor is, ha csak közvetve ismerjük. Nincs ebben semmi szokatlan: a tudományban, akár a kriminalisztikában, feltételezések révén keresnek tényeket, s azt tekintik ténynek, amit, mint egy gyilkosságot, kétségbe vonhatatlanul sikerült igazolni.