Kampis György

Újra győz az evolúcióelmélet?

V. Az evolúció bizonyítékai

Nézzük most, mik azok az alapvetések, amelyeken az evolúció tényéről való tudásunk nyugszik. Mindössze kettőt emelek ki, s éppen nem a népszerű őslénytani kérdéseket.

V. 1. Biogeográfia, a földrajzi elterjedés és a változatok összefüggései

7. ábra

Egyrészt megállapította, hogy a fajok nem azonosíthatók a jegyeik alapján, hiszen ezek az egyedek és a földrajzi helyzet függvényében változékonyak. A fajt pusztán kényelmi eszköznek tekinti e képlékeny halmaz megnevezésére, s azóta így használjuk mi is. Nincs tehát "oroszlán", csak "oroszlánok" vannak, akik mind különbözőek, s kicsit ízlés dolga ezek után, hogy hol vonjuk meg a határt a rokon fajokhoz képest. Ez megdöbbentő következtetés, amit sokaknak nehéz ma is elfogadni. Pedig vannak olyan fajok (az ún. körfajok, ilyen a heringsirály vagy egy apró szalamandra, az Ensatina), amelyek módosult változatai körbelakják a bolygót, miközben a populáció egyetlen faj marad, de ha a kört bejárva visszatérünk, a fokozatos sor végén mégis már egy másik fajt találunk.

8. ábra

Másrészt Darwin felismeri, hogy a tapasztalt mintázat nem lehet más, mint vándorlással és leszármazással való változás lenyomata. A feltérképezett biogeográfiai mintázatoknak bármely egyéb, az evolúció (vagyis leszármazással való módosulás) nélküli magyarázata ugyanis egy olyan elfoglalt teremtőt kellene feltételezzen, akinek a puszta elképzelése is abszurditás. Kicsit népszerű hasonlattal élve ez ugyanaz a probléma, mint a Mikulásé: hogyan viszi ki a Mikulás az összes csomagot a helyére? Darwin tehát - a hasonlatot folytatva, és műve már idézett utolsó paragrafusára is utalva - nem a teremtőben nem hitt, hanem a Mikulásban.

Animáció: Az emlősök származása

Hozzátehetjük, hogy ez a szorgalmas teremtő nemcsak a Mikuláshoz hasonlóan elfoglalt kellene legyen, hanem legalábbis tréfás kedvű. Úgy kellett volna megalkossa és külön- külön, egyesével a helyére juttassa a fajokat és valamennyi változataikat, hogy azok pontosan illeszkedjenek a leszármazási sémához is, mintha csak vándorlással és változással keletkezek volna, és még arra is ügyelnie kellett volna, hogy ahol a vándorlás valamiért lassabb vagy gyorsabb lehetett volna, ott is pont ennek megfelelően nézzen ki a dolog, s ezt is figyelembe vegye a fajok közötti különbségben.

Kicsit hivatalosabb nyelvre váltva: a tudomány a racionális észre épít. Mindig a legvalószínűbb vagy legkevésbé valószínűtlen tényeket fogadja el. Darwin bizonyítékai után nem marad kétség, hogy a leszármazással és vándorlással való módosulás lenyomata ilyen tény.

Mindez mára csattanós megerősítést nyert természetesen egy egészen másik oldalról, a genetikai markerek révén is. Például az emberi gének sorozatát vizsgálva azt tapasztaljuk, hogy a települések kormeghatározása alapján rekonstruált vándorlási útvonalak pontosan egybeesnek azzal, amit abból lehet megállapítani, hogy egyes gének minden emberfajtában megvannak, mások majdnem mindegyikben, és így tovább, s egy olyan sort alkotnak, ami az embertípusokat egymásból származtatja az egyes új géneket létrehozó elágazó minta szerint. Ez is mutatja, ha csak egyetlen példán is, hogy az evolúcióban mennyi részlet támogatja egymást.

Gyakran hangoztatják, s bizony igaz, hogy az evolúció tényének tagadásához az egész tudományt kellene tagadni: benne a geológiai rétegek korát, a földrajzot és az antropológiát, a genetikát s még sok minden mást.