Mentsük meg a karácsonyt III.

Két gyerek és egy gumimedve visszahozzák a karácsonyt. Folytatásos mese.

Az előző fejezetben mesénk hősei, Andrea és Ádám eljutottak a Nagy Kanárikukac otthonába, és segítőjükkel, a Tibor nevű gumimackóval elindultak egy csodás, páfránylevél alatt megbúvó világba, hogy megmentsék a veszélybe került karácsonyt.

× × ×

A gyerekek szeme előtt egy végtelen táj tárult fel: a távolban hegyek, völgyek, síkságok, folyók és patakok, tavak és tengerek vesztek a párás messzeségbe.

- Hol vagyunk? - suttogták megilletődve.

- Tükörbirodalomban - válaszolta Tibor mackó. - itt mindent megtaláltok, amit a saját világotokban is, csak éppen fordítva.

- Hogyhogy fordítva? Fejjel lefelé mászkálnak az emberek? - értetlenkedett Ádám.

- Badarság! - mordult fel a Nagy Kanárikukac - Senki nem jár fejjel lefelé. Egyszerűen ami nálatok így van, az a Tükörbirodalomban amúgy. Ami nálatok nagy, az itt kicsi, ami nálatok gyors, az itt lassú… De mit is magyarázok! Gyertek, nézzétek meg a saját szemetekkel.

Ezzel lendületesen továbblebegett - merthogy lábai nem voltak, mégis olyan gyorsan haladt előre, mintha valami varázsszőnyeg repítette volna, a gyerekek alig bírták a lépést tartani.

Forrás: Alina Zienowicz

Egy fél órája ha mentek, amikor egy városba érkeztek - a város furcsán ismerős volt a gyerekeknek, maguk sem értették, miért. Jobbra is, balra is ismerősnek ható épületek, különös módon otthonos utcák fogadták őket, de nem tudták megmondani, mi okozza ezt az érzést. Végül Andrea fejtette meg a rejtélyt.

- Hiszen ez a mi városunk, csak valahogy kifacsarva! - kiáltott fel ámultában, amikor felismerte az iskolát, ahova jár. Csak hát éppen az ő megszokott iskolája egy nagy, barna épület, míg ez egy kis, színes házikó volt. Épp csak az arányaiból, és a jól ismert oszlopfőkből jött rá, hogy ez az iskola (no meg persze az “Általános Iskola” feliratból).

- Jéé, tényleg, itt meg az ovi - rikkantotta Ádám, egy robosztus, szürke házra mutatva (mondanunk sem kell, az óvi odaát kicsi, tiritarka épület volt). Ezt a mostani óvodát csak az óriásira nőtt formájából, meg az “Óvoda” feliratból lehetett megismerni.

- Nahát, furcsa egy hely ez - vakarták a fejüket a döbbent gyerekek, észre sem véve, hogy milyen jól mulat ámulatukon Tibor és a kukac. Felkavart érzéseik csak tovább fokozódtak, amikor észrevették az amúgy mindig gőgösen lépkedő, gazdag gyárigazgatót, ahogy szerény, turkálós ruhájában kilép egy olcsó büfé ajtaján, és nagyot köszön az elegáns ruhában ruganyosan lépkedő tanárnőnek, aki a vidám, színes iskolából tartott hazafelé, kezében teniszütőt tartva.

De láttak még más csodát is: a máskor szigorú tekintettel járó, nagy darab rendőrök épp készségesen átsegítettek egy nénit a zebrán, és egyáltalán: az utca is teljesen más volt, hiszen egyébként általában egymást érték az autók az úton, most viszont épp ellenkezőleg: a rengeteg bicajos közt alig egy-két négykerekű pöfögött - viszont azok is illatos vízpárát pöfékeltek csak.

Tényleg egy fordított világ volt ez a Tükörbirodalom.

Már csak az volt a kérdés, hogy vajon miért is hozta ide a gyerekeket a Nagy Kanárikukac. Épp ezen forgatta Andrea is az eszét, amikor hirtelen derengeni kezdett neki valami…

- Kedves Nagy Kanárikukac úr - kezdte bátortalanul.

- Igen?

- Khm… - köszörülte a torkát - a mi házunk is itt van ebben a városban? Itt, Tükör… Tükörbirodalomban?

- Nyilván. Na végre, hogy rákérdezel, te leány. Úgy látszik, nem valami gyors a felfogásod. - mondta a kukac, elég udvariatlanul.

- Akkor oda is mehetünk akár? - kérdezte Andrea, lenyelve a választ, amit szíve szerint adott volna a morcos pondrónak.

- Nem bánom, induljunk! - felelte, és úgy is tett.

Öt percen belül az otthonukhoz (illetve annak fordítottjához értek), és a gyerekek lába a földbe gyökerezett. A ház hatalmas volt, a díszes kovácsoltvas kerítés mögött dús zöld gyep vette körül, minden vadonatújan ragyogott. Az ablakokon mintás függöny, a kéményből vidáman bodorodott a fehér füst. Jól látszott, hogy Tükörbirodalomban nem mennek olyan rosszul a család dolgai, mint a valóságban.

- Ó, bárcsak így éhetnénk otthon is - gondolták a gyerekek elszontyolodva.

...De ne szomorkodjunk, a következő, befejező részből megtudhatjuk, hogyan segített a Nagy Kanárikukac, hogy minden jóra forduljon.