A legjobb zselés szaloncukorra még csoki sem jutott
![szaloncukor zselé zselés](https://cdn.origo.hu/2023/12/nJXOf4_lO_rrIwpkK63KBkdFlGnSfiy4mE0xZOWkpyA/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFmZGIxYTRmMTMzNjQ4MmE5ZDMyMDQ5ZmNiZjhkMjM0.webp)
Mivel nincs rajta csokoládé, kisebbnek hat, pedig nincs jelentős különbség a hagyományos kivitelekkel szemben. Aki a gumicukrokat kedveli, ezt is szeretni fogja, bár nem kismackók vannak az ezüst fóliaszeletben – nem baj, így sem rossz.
Az íze a mezőnyből messze a legjobb, arányos és kontúros, egyáltalán nem tolakodó. Sokkal kevésbé édes, mint a többi – lehet, hogy drágább az átlagnál, de ha nem ragaszkodnak a közepes (vagy az alatti) minőségű csokihoz, és nem hatméteres fenyőt akarnak teleaggatni szaloncukorral, ez jó lehet. Nálunk győztes lett.
Végre egy szaloncukor, ami nem annyira édes, akár hármat is be lehet kammogni anélkül, hogy megundorodnánk az élettől. A csokoládéja korrekt, az egyik legjobban sikerült az összes közül – ebben mindenki egyetértett.
A zseléje ennek is elég mesterséges, az igazi naranccsal köszönőviszonyban sincsen, bár többen már annyira megszokták ezt, hogy természetesnek veszik, a karácsony kihagyhatatlan umamijának. Ide jutottunk, ezüstérmet szavaztak neki.
„Ebbe klotyóillatosítót öntöttek? Milyen íze van már ennek?” – háborgott kolléganőm, de az asztal másik felétől azonnal lehurrogták: „Hisz ez finom, gyerekkoromban is imádtam, akkor is volt ugyanilyen szaloncukor!”
Az emlékek és a megszokás, igaz? A Szívből csoki bevonata amúgy rendben van, de a velő tényleg megosztó – végletes érzelmeket váltott ki, de többségbe kerültek azok, akiknek bejött, megszavazták a harmadik helyet.
Alapszabály, hogy nem veszünk ételbevonó masszával nyakon öntött szaloncukrot. Ezt a feltételt a Bonbonetti simán teljesíti, igaz, nagyjából itt le is áll a tudomány. A csokoládé ehető, a belseje meg ízetlen. Ennyi.
„Olyan, mintha postán, késve küldenék utána a citromsavat. Mikor már minden lecseng, akkor érkezik, muszáj rá inni valamit” – mondta berzenkedve kollégám. „Nincs egy kis töményed véletlenül?”
Öröm felbontani, hiszen igazi múlt századi élmény, ami a dobozon belül ránk vár. Az évek óta eltűnt papíros-sztaniolos szaloncukrok sora visszaröpített minket a gyerekkorba. Az íze is nagyon retró – úgy látszik, azon sem akartak fejleszteni Szerencsen, pedig ráférne.
A csoki semmi extra, átharapva roppan egyet alatta a cukor, majd jön a zselé, aminek az íze pont olyan, mint a régi Zs kategóriás szörpöké – ha ezen lehetne javítani, igazán szerethető lenne. Így sajnos csak középmezőny, bár a hagyományos papírért jár egy jó pont.
Sweet Home, de nem Alabama, hanem Lidl: ott találtuk ez az étcsokoládéval bevont szaloncukrot. Nem teljesen semleges, van némi karaktere, a kis hozzáadott sav sokat ellenpontoz a durva édességén.
Egy baja van csak, hogy az utóíze nagyon műanyag, fel sem merül senkiben, hogy nem vegyészek dolgoztak rajta. „Egy szerencséje van, hogy a csokija korrekt, szopogatni óvatosan érdemes” – jött a vélemény.
Ez pont az a szaloncukor, amire nem fogunk visszaemlékezni hetek múlva, amikor felidézzük a karácsony meghitt pillanatait. Csak arra jó, hogy legyen valami a fán, többre nem alkalmas.
Az íze semmi extra, visszafogott és jellegtelen. Harapáskor kicsit megroppan a cukor, majd megjelenik az ételbevonó tipikus aromája, majd a túlcukrozott zselé émelyítő masszája tapos el mindent maga körül. Gyümölcsösség nincs – erre csak a legelvetemültebb édességfüggők fognak rájárni.