Kondor Imre

Bank és kockázat

I. Fizika és közgazdaságtan

1. ábra

A középiskolai fizikáról sokaknak elég rémes emlékei maradnak, ezért talán meglepően fog hangzani, ha azt mondom, hogy a fizika voltaképpen a legegyszerűbb tudomány. A kezdetektől fogva tudatosan törekedett arra, hogy a vizsgálatai tárgyát képező jelenséget jól elkülönítse a környezettől, maximálisan kihasználta a természeti jelenségek körében gyakran előforduló szabályosságokat és szimmetriákat, és teljes körű ellenőrzés alatt igyekezett tartani a laboratóriumi körülményeket, hogy ezáltal a kísérletek pontos megismételhetőségét biztosítsa. Ily módon igen magas szintű objektivitásra tett szert, és képessé vált a természeti folyamatok lezajlását a jelenségek széles körében matematikai módszerek segítségével előrejelezni.

Példaként hadd utaljak a szabadesésre, a legelső olyan mozgásra, melynek pontos matematikai leírását adta a tudomány. Ha Galilei tollpihéket és papírlapokat hajigált volna le a pisai toronyból, nehezen jutott volna arra a felismerésre, hogy az esés ideje független az eső tárgy anyagától, vagy hogy a megtett út az eltelt idő négyzetével arányosan nő. A legtöbb eső tárgy esetén azonban a levegő ellenállása olyan csekély hatást gyakorol a jelenségre, hogy a fa-, kő- és vasgolyókkal végrehajtott kísérletek lehetővé teszik a helyes törvényszerűség felismerését (1. ábra).

Másik példaként a bolygómozgásra hivatkozhatom. Nehéz túlbecsülni annak a tudománytörténeti jelentőségét, hogy Newton felismerte a gravitációs törvényt és megadta a bolygómozgás szabatos matematikai leírását (2. ábra).

2. ábra

Hosszú idő óta ismeretes azonban, hogy ez a stratégia nem mindig működik. A Naprendszer esetében például a bolygók közötti kölcsönhatások valóban gyengék, tudjuk azonban, hogy ebben a rendszerben kaotikus hatások lépnek fel, vagyis már ez a néhány bolygót tartalmazó rendszer is elegendően bonyolult ahhoz, hogy igen hosszú távon ne legyünk képesek a viselkedését pontosan előrejelezni. Az, hogy valamilyen lényeges instabilitás valaha is bekövetkezik-e vagy sem, rendkívül érzékenyen függ a rendszer pontos kezdeti feltételeitől. Azokkal az ún. nemlineáris jelenségekkel, amelyek rendkívül érzékenyek a kezdeti feltételekre, és ezért hosszú távú viselkedésük megjósolhatatlan, a fizika hosszú időn keresztül lényegében semmit nem tudott kezdeni (azon túl, hogy sokáig igyekezett lehetőleg nem tudomásul venni őket), és csak az utóbbi mintegy harminc évben alakultak ki kezelésükre az első módszerek, nem utolsó sorban a számítógépek viharos fejlődésének köszönhetően.

A nemlinearitás mellett a komplikációk másik forrása a szimmetriák hiánya. Környezetünk, de saját testünk is tele van olyan anyagokkal, melyek se nem homogének, mint a gázok vagy az egyszerű folyadékok, se nem rendelkeznek a kristályok szimmetriáival. Az üveg, a műanyag, a cserép, a műhab, a polimér stb. szerkezete rendezetlen, ezek az anyagok szigorúan véve nincsenek termikus egyensúlyban, lassú változások zajlanak bennük, bizonyos értelemben történetük van, ezért - ha csekély mértékben is - minden példányuk egyedi.

Az ilyen komplikált, mindenféle szimmetriát nélkülöző, ezért számtalan részlettől függő, a kezdeti feltételekre érzékeny, ezért előrejelezhetetlen, egyedi történettel bíró, sokszor még adaptációra is képes rendszereket újabban gyakran komplex rendszerekként emlegetik. Ilyenek persze nemcsak, sőt nem is elsősorban az élettelen természetben találhatók, hanem az élővilágban és a társadalomban is. Az élettelen világban előforduló komplex rendszerek számos olyan nehézség elé állítják a fizikusokat, mint amilyenekkel a "lágyabb" tudományok képviselői mindig is küzdöttek, hiszen a biológiában vagy a társadalomtudományokban lényegében semmi nincs, ami ne lenne komplex. Az élettelen világ komplex rendszereinek (pl. a rendezetlen, amorf, üvegszerű struktúráknak, a kaotikus vonásokat mutató dinamikai rendszereknek vagy a bonyolult hálózatoknak) a tanulmányozása ilyen módon mintegy bevezetést ad a biológiai vagy társadalmi komplexitás vizsgálatába, és ezen az úton a legutóbbi időkben számos fizikus jutott el olyan tudományközi kutatási területekre, ahol biológusokkal, pszichológusokkal, szociológusokkal vagy éppen közgazdászokkal működik együtt. Azt mondhatjuk tehát, hogy a fizika, ennek is elsősorban a tömegjelenségekkel foglalkozó ága, a statisztikus fizika a saját belső fejlődését követve természetes módon keres kapcsolatokat eredeti területétől igen messze fekvő társtudományokkal. Ez a fejlődés talán valamelyest érthetőbbé teszi, miként kerül valaki fizikusként a pénzügyek közelébe.