Kondor Imre

Bank és kockázat

III. Banki kockázatok

A továbbiakban vázlatosan áttekintjük azokat a főbb kockázatokat, amelyek a tőkeszabályozásban nevesítve szerepelnek. Ezek korántsem merítik ki a bankok által viselt valamennyi kockázatot.

III. 1. Piaci kockázatok

A piacon szüntelenül ingadozik az értékpapírok (részvények, kötvények) ára, ugyanígy az aranyé, az olajé és más nyersanyagoké is, de ingadozik a devizák egymáshoz viszonyított árfolyama és mozognak a kamatlábak is. Ezek az ingadozások a bank birtokában lévő különféle eszközöknek, illetve a bank ügyfelekkel szemben fennálló kötelezettségeinek az értékét szüntelenül változtatják, kockázatot jelentenek. Az ingadozások irányát nehéz (elméletileg lehetetlen) előre látni, mégis létezik a piaci szereplőknek egy olyan csoportja, amely ezeknek az ingadozásoknak a kihasználásából igyekszik hasznot húzni. A spekuláns kifejezésnek elítélő felhangjai vannak, pedig a spekulánsok nélkül, vagyis olyan szereplők nélkül, akik a kockázatokat - természetesen megfelelő nyereség reményében - tudatosan vállalják, egyáltalán nem működhetnének azok a biztosítási, kockázatkezelési technikák, amelyekkel a gazdaság többi szereplői, köztük a bankok is, éppen a saját kockázatukat próbálják csökkenteni. Egyszer-egyszer a bank is felléphet spekulációs szerepben, néha bele is kényszerül ilyenbe, de alapvetően nem ez a feladata, nem spekulációból akar megélni, és tipikusan mindent elkövet, hogy csak a lehető legrövidebb ideig tartson nyitva olyan pozíciókat, melyek ki vannak téve a piaci ingadozásoknak. A piaci kockázatok azonban a legkonzervatívabb politika esetén sem küszöbölhetők ki teljesen, mert egyrészt a piaci ingadozásoknak igen nagy a frekvenciája (a részvényárfolyamok vagy a devizaárfolyamok másodpercenként változhatnak), másrészt a bank kezében lévő eszközök egy része esetleg olyan nehezen értékesíthető, hogy értékük jelentősen módosul, mire meg tud szabadulni tőlük.

A piaci kockázatok kezelése a banki kockázatkezelés messze legfejlettebb területe. Ennek éppen az ingadozások nagy frekvenciája az oka: nagyon sok adat áll rendelkezésre, ezek tanulmányozásából viszonylag megbízható következtetéseket lehetett levonni például az ingadozások természetére nézve, és ez az a terület, ahol a legkifinomultabb modelleket fejlesztették ki. Természetesen nem arra kell itt gondolnunk, hogy a részvényárfolyamok statisztikáját ugyanolyan pontossággal ismerjük, mint mondjuk a fizikában a Brown-mozgásét (még ha az árfolyam-ingadozások tankönyv-modellje éppen a Brown-mozgás elméletén alapul is), és azt sem állíthatjuk, hogy a kérdésben tökéletes egyetértés uralkodna a szakértők között, mindazonáltal ahhoz képest, hogy itt végső soron egy társadalmi jelenséget próbálunk leírni, ahol laboratóriumi kísérletezésre nincs módunk, s amelyet nagyon sok önálló akarattal, érdekkel és alkalmazkodási képességgel rendelkező ember hoz létre, nos mindehhez képest igen pontos ismeretekkel rendelkezünk az árfolyam-ingadozások természetét illetően.

Az adatoknak ez a bősége és a módszerek magas fejlettsége magyarázza azt is, hogy miért éppen a piaci kockázatok területét vették elsősorban célba azok a fizikusok, akik a pénzügyekbe behatoltak.