Össze akarják gyűjteni a csendes-óceáni szeméttakarót

szemétsziget
Az Ocean Cleanup kezdeményezés végső célja egy 96,5 kilométeres gátrendszer építése a Csendes-óceán közepén
Vágólapra másolva!
Tengerbiológusok és önkéntesek mintegy 30 hajón feltérképezik a Csendes-óceán Kalifornia és a Hawaii-szigetek közötti részén hosszan szétterülő, egyre növekvő szeméttakarót, hogy pontosan megtervezhessék az ember alkotta, főként műanyag szemét összegyűjtésének stratégiáját.
Vágólapra másolva!

Három hajó a térség 80 pontján begyűjtött mintákkal hét végén tért vissza San Franciscóba. Az Ocen Cleanup (Óceán megtisztítása) nevű csoport szakemberi annak a reménynek adtak hangot, hogy hamarosan kipróbálhatják azt a 3,2 kilométer hosszú gátrendszert Japán közelében, amelynek segítségével hozzáláthatnak a szemét begyűjtéséhez. Végső céljuk egy 96,5 kilométeres gátrendszer építése a Csendes-óceán közepén.

Az Ocean Cleanup kezdeményezés végső célja egy 96,5 kilométeres gátrendszer építése a Csendes-óceán közepén Forrás: Ocean Cleanup

Keleti szemét- és szégyenfolt

Az ázsiai országok és az Egyesült Államok által az óceánba bocsátott műanyaghulladékok alkotta szeméttenger, amelyet "keleti szemétfoltnak" is neveznek, az Egyesült Államok nyugati partjaitól mintegy ötszáz tengeri mérföldre, félúton Japán és a nyugati part között, nemzetközi vizeken figyelhető meg.

Az óceán felszínén műanyagflakonok, -kupakok, -zacskók és más, köztük nagy méretű csomagolóanyagok úsznak.

Ezer kiló szemétmintát gyűjtöttek

A kutatócsoport már egy hónapja dolgozik a térségben és mintegy ezer kiló szemétmintát gyűjtött össze, valamint a levegőből feltérképezték a szeméttengert - mondta el Julia Reissen óceánkutató. "80 helyszínen háromféle felmérést végeztünk, és most fejezzük be a szeméttenger méretének pontos meghatározását, kijelöljük a legfontosabb pontokat. Kutatásaink eredményeit 2016 közepén tesszük közzé" - tette hozzá. A térségben százszor több műanyagot találtunk, mint élőlényt - hangsúlyozta a kutató.

Az összegyűjtésre váró szemétenger az Egyesült Államok nyugati partjaitól mintegy ötszáz tengeri mérföldre, félúton Japán és a nyugati part között, nemzetközi vizeken figyelhető meg Forrás: Ocean Cleanup

2,2 millió dollárból gazdálkodnak

A szeméttenger feltérképezése az Ocean Cleanup csoport 21 éves alapítójának, a holland Boyan Slatnak a kezdeményezése, akit számos jótékonysági szervezet és közösségi finanszírozású kezdeményezés támogat. Eddig 2,2 millió dollár gyűlt össze a célra.

3,2 kilométer hosszú gátrendszer érkezik

A csoport azt tervezi, hogy a japán tengeri határok közelében, nemzetközi vizeken, távol a hajózási útvonalaktól

2016-ban felhúzzák a 3,2 kilométer hosszú gátrendszert.

A lebegő cölöpgátakat az óceán mélyére pányvázzák hasonlóan ahhoz a technológiához, amelyet a mélytengeri olajfúrótornyok lehorgonyzására használnak. A V-alakban összekapcsolt rendszerrel még jobban egybeterelik és "lefölözik" a műanyagszemetet. A tengeri szemétbegyűjtő rendszer bírálói túlságosan költségesnek találják az elképzelést, és kétkednek abban, hogy a kidolgozott stratégia működőképes lesz.

Az Ocean Cleanup kutatócsoportja már egy hónapja dolgozik a térségben és mintegy ezer kiló szemétmintát gyűjtött össze, valamint a levegőből feltérképezték a szeméttengert Forrás: Ocean Cleanup

Százszorosára nőtt az ember alkotta műanyag mennyisége

Kalifornia kutatók néhány éve kimutatták, hogy negyven év alatt százszorosára megnőtt az ember alkotta kis műanyag részecskék mennyisége a nagy csendes-óceáni szeméttakaróban. Egy tavaly közzétett tanulmány szerint világ óceánfelületének 88 százalékán kimutatható a műanyagszemét. A már ismert észak-csendes-óceáni szeméttengeren kívül további hatalmas kiterjedésű műanyag-felhalmozódásokat fedeztek fel a kutatók az elmúlt években az Atlanti-óceán északi és déli részén, valamint a Csendes-óceán déli részén, az Indiai-óceánon és a Földközi-tengerben is. A tanulmány szerint a világ óceánjaiban lévő műanyag összmennyisége tízezer és negyvenezer tonna között lehet.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!