Az elismerést Bródy János, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete zenei tagozatának elnöke adja át pénteken, a Fészek Művészklubban.
A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete és a Fényes Szabolcs Alapítvány elismerését az 1986-ban elhunyt komponista örököseinek kezdeményezésére hozták létre.
A díjban elsőként Szenes Iván szövegíró részesült 1995-ben.
Az idén kitüntetett Fülöp Kálmán a Színművészeti Akadémián végzett. 1947 és 1959 között tagja volt a Magyar Színháznak, a Vígszínháznak, majd a Déryné Színháznak.
Nevéhez számos zenés játék, operett, rockopera, illetőleg táncdal és sanzon szövege fűződik, közreműködésével mintegy kétszáz kis- és nagylemez készült.
Legismertebb slágerei közé tartozik többek között a Nem várok holnapig; a Szeretni kell, ennyi az egész; Ádám, hol vagy?, valamint a Rövid az élet című táncdal.
Korábban:
Díjak, akciók a színházi világnapon
Kozsónak nem kell a Zsiráf
Gyarapítsa CD-gyűjteményét!
Slágerek minden mennyiségben