A Beatles
John Lennon (4.)
halála után kiadott "1" című
nagylemezének eladásából
összegyűlt pénzt John özvegye, Yoko Ono,
és az együttes többi tagja között
osztották el - mindegyiküknek 7 millió font
jutott. Mivel a dalok többsége Paul McCartneyval
közös szerzemény, a szerzői jogdíjaknak
csak a fele illeti meg Yokót. Az 1980-ban rajongója,
Mark Chapman által ellene elkövetett merénylet
során elhunyt énekes özvegye évi
körülbelül 14 millió fontnyi összegben
részesül.
Theodor "Dr Seuss" Geisel (5.) író, könyvillusztrátor itthon kevésbé ismert meséinek egyike alapján készítette el a Universal A Grinch c. mozifilmet Jim Carreyvel a főszerepben. A szerződés értelmében a meseíró jogutódjai megkapják a film összbevételének 5%-át, továbbá a film zenéjének forgalmazásából származó profit felét, és a film kapcsán megjelenő kiadványokból összegyűlt summa 70%-át. Geisel több mint tíz éve, 87 éves korában halt meg, de könyvei a világ számos pontján ma is keresettek.
Jimi Hendrix (6.)
halála után vált igazán
népszerűvé. A színes bőrű
előadó 27 éves
korában bekövetkezett haláláig
mindössze négy lemezt tudhatott magáénak,
melyek összesen kevesebb, mint 10 millió
példányban fogytak el. Mára több mint egy
tucat albuma kapható, jórészt olyan dalaival,
amelyeket soha nem állt szándékában
kiadatni.
Bob Marley (7.) évekkel halála után is lemezkiadó társaságának a legnagyobb eladást produkáló művésze. A bevételek többsége is ebből származik. Ezenfelül 15%-os jutalékot kapnak a kedvezményezettek a nevével fémjelzett futballcipők és hátizsákok forgalmazásából származó haszonból.
Andy Warhol (8.),
a "pop art" szülőatyja hagyatékának
kezelője, az ő nevét viselő
jótékonysági alapítvány a mai napig
szépen profitál a kissé különös
művész festett konzervdobozaiból, és
más, nem kevésbé egyéni
alkotásaiból.
J. R. R. Tolkien (9.) sajnálatos módon nem gondolt arra, hogy műveiből valaha is mozifilm készülhet, de tény, így a film sikeréből csak közvetett módon részesülhetnek örökösei. A nagy sikerű film hatására művének újabb és újabb kiadásai jelennek meg, mintegy évi 10 millió fonttal gyarapítva utódainak vagyonát.
A technika vívmányainak köszönhetően
a lista legalján szereplő
Frank Sinatra (10.)
három évvel halála után énekelt
duetett Céline Dionnal (All The Way), amiért tavaly
posztumusz Grammy-díjra jelölték.