Megasztár: tiszta tizenkettő

Innentől kezdve már nem lehet hibázni, kapufát lőni, kihagyni egy ziccert - ez az egyenes kiesési szakasz. A selejtezőknek vége, már csak tucatnyi, tiszta hangú, derűlátó, szerény, de titokban sokat akaró, ambiciózus énekes maradt versenyben. A tizenkét legjobb a hétvégén beköltözött egy impozáns, medencés-szaunás villába - mi meg meglátogattuk őket, mielőtt elkezdődnének a valódi döntők.

Honnan a latin vér?
- Édesapám ecuadori. Ösztöndíjjal tanult Budapesten, a Műegyetemen. Elvégezte, és az egyetemi évek alatt ismerte meg édesanyámat. Utána Ecuadorban éltek, majd elváltak, és 1988 decemberében jöttünk haza anyukámmal. Akkor kezdtem az általános iskolát.

Mit szeretsz még a zenélésen kívül?
- Ha nem itt lennék, akkor valószínűleg az interneten lógnék, vagy egy barátommal találkoznék. Hétköznap pedig reggel kilenckor elkezdenék melózni, mint sok más ember. Egy utazási irodában dolgozom. Elvégeztem egy kétéves idegenforgalmi szakmenedzseri sulit. Idegenvezetőként nem annyira, de utazásszervezőként szívesen dolgoznék.

Honnan ered a zene szeretete?
- Már a papám is gitározott, volt együttese az egyetemen. Az első akkordokat ő tanította meg nekem, kisgyerekként is rettentően tetszett ez nekem. Az általános iskola vége felé már gitártanárhoz is jártam. Akkoriban alakítottam meg az első együttesemet, de már a nevére sem emlékszem. A második banda viszont komolyabb volt, négy évig nyomtuk. Sulibulikon, gólyabálokon léptünk fel. Már akkor is saját számokkal nyomultunk, volt olyan, amit egyben én írtam, másik dalokhoz viszont csak a zenét vagy a szöveget.

Miről írsz?
- Rockos dalokat írok, de depressziósat. Kicsit komor a világképem, de persze a szerelemről is éneklek. Barátnőm van, már több mint két éve. Általa szerettem meg például a reggae-t, kétszer is voltam Ladánybene-táborban.

Gyakran eljársz majd?
- Ha itt nincs kötelező program, és buli van, akkor persze lelépek. Tegnap este például az A38 hajón voltam, a Bob Marley-emlékesten, barátokkal. A Ladánybene nagyon bejött, kiválóan nyomták.

Minden héten más stílusban kell előadnotok magatokat. Melyiktől vagy berezelve?
- A musical vagy a sima pop nehezen menne, én rocker vagyok. Sajnos az LGT-t sem ismerem eléggé.

Pedig az Pressernél piros pont lenne. Rend van a fiúszobában?
- Én nagyon szétszórt vagyok, abszolút rendetlen, de majd vigyázok. Pál Tomival és Ádámmal lakom egy szobában, ők pedánsabbak, összehajtják a ruháikat, rendben tartják a cipőket.

Kik a kedvenc előadóid?
- Charlie nagyon jó, az ős Ricsét is imádom, meg persze a Ladánybenét. Nagy Guns N' Roses-rajongó is vagyok, de drum and bass is jöhet.

Lesz banda, ha vége a Megasztárnak?
- Persze. Én nem tudnék szólista leni, kell egy együttes. Nem bírnék világoskék öltönyben haknizni. Ha sikerül kihoznom egy nagylemezt, akkor az viszont igen vegyes lesz, kőkemény rockkal, balladákkal, latin muzsikával és punk-dalokkal.

Mit hoz a közeljövő?
- Nem tudom, de egyáltalán nem csalódnék, ha hamar mennem kéne a sorozatból. Ez már így is nagyon szép.

A végére: milyen volt a kezdet?
- Nagyon ijesztő. Ott ült a neves zsűri, én teljesen kész voltam. Félelmetes volt, nagyon vert a szívem. De aztán elénekeltem egy latin-amerikai előadó, Piero dalát, a Fumemos un cigarillo címűt, majd Ákost és Manu Chaót - aztán szépen megnyugodtam.