Az új rock-forradalom túlélői

Már öt éve, hogy előbb a Strokes, majd a White Stripes, a Hives és társaik megjelenése kapcsán új rock-forradalomról cikkeztek először a szakírók. Forradalom nem tört ki ugyan, de alaposan átrajzolódott a világ popzenei térképe, melyben nagy szerepük volt a fenti, túlnyomórészt The névelővel ellátott zenekaroknak. Az aktualitást a Strokes most megjelent harmadik albuma adta, ideje megnézni, ki mit váltott valóra az ígéretből.

The Strokes

A jómódú szülők gyermekeiből alakult kvintett a kilencvenes évek végén szerveződött zenekarrá New Yorkban, Julian Casablancas (az ő édesapja az Elite modellügynökség tulajdonosa) vezetésével. A frontember mellett a két gitáros, Nick Valensi és Albert Hammond Jr., a basszusgitáros Nikolai Fraiture, valamint a dobos Fabrizio Moretti egészítette ki a létszámot. A Strokes megjelenésében és hangzásában is remekül idézte a hetvenes évek New York-i új hullámát (Television, Richard Hell), illetve a még korábbi Stoogest és főként a Velvet Undergroundot.

Mindehhez remekül megírt, slágeres rockdalok társultak, és remekül megkomponált image, melyre elsőként az évek óta új megváltót kereső britek haraptak rá. 2001 már a helyenként hisztérikus Strokes-hype jegyében telt, és a két Top 20 sláger (Hard To Explain, Last Nite) kíséretében megjelenő lemez, az Is This It rögtön a brit albumlista második helyén rajtolt. A túlzásokra mindig is hajlamos brit rocksajtó (konkrétan a New Musical Express) az év zenekarának választotta a Strokest, mely szép lassan a világ többi részén is áttört, nyomában pedig jöttek az új rock forradalom bőrdzsekis, napszemüveges, zsíros hajú zenekarai.

Ami magát a zenét illeti, túl sok forradalmit nem tartalmazott, mégis spontaneitásával és közvetlenségével megérdemelten vívott ki kultuszt, amely nem bizonyult háromnapos csodának. A hosszabb tökölés után megjelenő második lemez, a Room On Fire 2003-as megjelenésekor már azért látszott, hogy a Strokesnál vannak tehetségesebbek az új zenekarok közül, ennek ellenére a fanyalgó kritikák ellenére megszilárdította az együttes helyét a fontos rockegyüttesek között. Az idei év elején pedig kijött a folytatás First Impressions Of Earth címmel, amely először került a brit lista élére, de számos országában ugyancsak eseménynek számított a megjelenése. A dögös Juicebox ráadásul az eddigi legsikeresebb kislemeze is lett a zenekarnak, így aztán korai még temetni a Strokest, amely harmadik lemezével is megmutatta, továbbra is képes elsőrangú rockalbumokat készíteni.

The White Stripes

A garázsrock címkével ellátott zenekarok közül a detroiti White Stripes igyekszik talán a leginkább lemosni magáról ezt a megkülönböztetést. Jack és Meg White duója ugyan valóban magán hordozta a műfaj minden jellemzőjét, a minimalizmustól kezdve a hagyományos hangzáson át a gyors munkatempóig. A siker következtében azonban egyre bátrabban mertek kísérletezni, elszakadva a megszokott megszólalástól, és ennek következtében a zenekar legújabb lemezén már alig hallható például gitár.

Jack és a nővére 1997-ben alakították meg zenekarukat, és kezdettől fogva egyszerű, nyers rockzenét akartak játszani, egyszerű eszközökkel: Jack gitározott és énekelt, Meg pedig dobolt. A minimál-felállás ellenére a White Stripes egyáltalán nem hangzott anakronisztikusan, hanem rövid idő alatt hírnevet szereztek az amerikai független zenei színtéren. A dalok amellett, hogy nyersen és dögösen szóltak, elég ügyesen voltak hangszerelve ahhoz, hogy a hallgató ne hiányolja a basszust, és az is hamar kiderült, hogy Jack egyaránt elsőrangú szövegíró és énekes.

A duó harmadik albuma, a White Blood Cells jelentette az igazi áttörést 2001-ben, a zenét ügyes marketinghúzásokkal és Michel Gondry ötletes klipjeivel is megtámogatva a White Stripes az új évezred egyik legnépszerűbb zenekara lett világszerte. Ennek gyümölcsét a két évvel későbbi folytatás, az Elephant aratta le, melyet a kereskedelmi sikerek mellett több szaklapban az év legjobb albumává választották. Tavaly pedig a Get Behind Me Satan című albumon már a kísérletezést is megengedhették magának Jack - a lemez így is menthetetlenül a lemezlisták Top 10-be került.