Németországban sem történt változás az élen, ahol továbbra is Nelly Furtado nagylemeze áll. A hét legmagasabb új belépője - talán a Texas Lightning sikereinek köszönhetően - egy countryalbum: a Dixie Chicks az ötödik helyen debütált Taking the Long Way című anyagával. Érdekesség, hogy a lányok albuma Svédországban jelenleg a lista élén áll. Madonna koncertlemeze a nyolcadik pozícióban kezdett, Pink öt hellyel került feljebb, amivel ismét a Top 10-ben található I'm Not Dead című korongja.
A húszas mezőnyben két új jelzésű lemez tűnt fel. A tizenötödik helyen indított a libanoni gyökerekkel rendelkező német rapper, Saad. Az idén huszonegy éves Saad El-Haddad 1997-ben települt Németországba a polgárháború miatt, karrierjét pedig unokatestvére, Bushido vette kézbe, jelenleg is az ő kiadójával áll szerződésben, és korábban éppen az ő lemezén tűnt fel.
![]() |
Yoomiii |
A Banaroo nevű csapat sikerein felbuzdulva a német Super RTL csatorna áprilistól egy újabb sorozatot kezdett közvetíteni Yoomiii: Das Star-Tagebuch címmel. A valóságshow-k elemeire épülő dokumentum-szappanoperában ezúttal egy háromtagú lánycsapat karrierjének kezdetét követhette figylemmel a közönség. A Yoomiii nevű popbanda két német és egy holland lányból áll, első slágerük a Gimme, Gimme, Gimme egyből a Top 20-ban kezdett. A szomszédos Ausztriában a lányok még nagyobb sikernek örvendhetnek, ott a dal meg sem állt a negyedik helyig. A következő sikerdal az A Kiss Is All I Miss lesz a Here We Are című bemutatkozó lemezükről. Újra visszakerült az ötven legkelendőbb album közé a Revolverheld lemeze, továbbá a Rapsoul, Andrea Berg, a Coldplay és a Nickelback lemezei is újra a Top 50-ben találhatók.
Nálunk továbbra is Rúzsa Magdolna áll az élen. A döntőkben elhangzott dalok című korong negyedik hete vezeti a listát, időközben pedig már duplaplatina lemezzé érett. A Megasztár idei nyertesét a BRAVO magazin olvasói az év felfedezettjének választották. Az énekesnőt még egy díjazott, nevezetesen a legjobb magyar zenekarnak választott Tankcsapda követi a listán. Füles Mackó kettőt lépett előre, ezzel a dobogó harmadik fokán áll. A magyar közönségtől két BRAVO díjat is átvehető Tokio Hotel nagylemeze nyolc helyezést ugorva ért a negyedik pozícióba. Őket a legjobb külföldi női előadóként kitüntetett, Shakira korongja követi az ötödik helyen. A Top 10-ben Zámbó Jimmy négyet javított, míg Madonna nálunk a kilencedik helyen debütált az I'm Going to Tell You a Secret-tel.
![]() |
Pink a Kapcsolat koncerten |
Pink albuma a Kapcsolat koncert hatásaként nyolc helyet tudott felfelé kapaszkodni. A Top 20-ban kezdett a Republic Győri kex című korongja, míg nálunk Nelly Furtado egyelőre a harminchetedik helyet szerezte meg új belépőként. Tíz pozíciót javított Bartók Eszter és Postás Józsi anyaga, míg tizenegyet a Kozmix a Holnapután-nal.