Orson
Ez a hollywoodi zenekar a Scissor Sistershez hasonlóan nem lett próféta a saját hazájában, és nekik is a brit piacon kellett először áttörniük. A párhuzam azért sem véletlen, mert az Orsont a Rolling Stones és a Scissor Sisters közötti hiányzó láncszemként próbálta elsütni a média, ami jókora marhaság (akárcsak a legtöbb ilyen összehasonlítás), de mutatja, hogy ez az együttes is a hetvenes évek bűvöletében él. Külsejük megtévesztő, hiszen szűk öltönyeik és kalapjaik okán azt is hihetnénk, hogy a Kaiser Chiefs vagy esetleg a 2-tone skazenekarok nyomában járnak, pedig semmi közös velük.
A frontember Jason Pebworth és négy társa nagyon is jól tudják, mennyire "uncool" dolog olyan zenekarokat szeretni, mint a Hall & Oates vagy az ELO, de vállalták vonzalmukat, és csak annyit változtattak a recepten, hogy a soft-rockos dallamokat ma is eladható körítéssel vették lemezre (mind a zenét, mind a külsejüket tekintve). Az Orsont is láthatta már egyébként a magyar közönség, hiszen júliusban Robbie Williams előtt játszottak a Puskás Ferenc-stadionban. A választás nem véletlen, hiszen az Orson a kis- és a nagylemezlistát is vezette idén a briteknél.
The Feeling
Ez az öttagú angol zenekar idén márciusban vált ismertté a Sewn című, brit Top 10-be jutó számával. A Feeling is a hetvenes évekből merít leginkább, a frontember, Dan Gillespie-Sells szerint zenéjükre nagy hatást gyakorolt a Supertramp, a 10cc és az ELO. Amikor a zenekar második kislemeze is a brit Top 10-ben landolt, akkor már az is elterjedt, hogy Richard Jones basszusgitáros Sophie Ellis-Bextor férje, Dan Gillespie-Sells pedig azzal a nyilatkozatával keltett megütközést, amelyben kijelentette: Karen Carpenter szeretne lenni Neil Young testében, Freddie Mercury nadrágjában.
"Szerintem kockázatos vállalkozás, ha deklaráltan mainstream zenét akarunk játszani" - mondta a Guardian újságírójának az énekes. "Az, hogy avantgárd, független, feszes vagy zajos zenét játszol, már jóval kevésbé rizikós. Ellenben középutasnak lenni kockázatos, hiszen az egyre általánosabb indie ízlésvilág kivet magából." Nos, egyelőre a Feeling hűvösen elegáns tagjait jól fogadta a közönség, és az első album az Orson bemutatkozása mellett az év egyik sikeres debütálása.