Eladott lelkek - pop és reklám

Talán már fel sem tűnik, de akár csak a 10-15 évvel ezelőtti helyzethez képest is iszonyú mennyiségű zene dől az emberre. Amíg ez régen a rádiók privilégiuma volt, addig ma már gyakran reklámokból ismerhetünk meg felkapott popdalokat, és inkább kötjük őket brandekhez, mintsem zenekarokhoz. Igaz, így olyan előadók is eljuttathatják zenéiket a nagyközönséghez, akiknek máskülönben esélyük sem lenne erre. Pedig ez nem volt mindig így - könnyűzene és reklám viszonya a kezdetektől mostanáig.

Ezzel párhuzamosan természetesen vannak, akik nem adják be a derekukat, és fityiszt mutatnak a reklámiparnak: Bruce Springsteen, Neil Young, Billy Idol, Joan Jett vagy Chrissie Hynde is sikerrel óvja meg dalait attól, hogy reklámokban bukkanjanak föl. Igen kedvező ajánlatokat utasít vissza a Fat Boys is, ám a többi rapper már korántsem ilyen szemérmes, sőt, éppen ellenkezőleg, a hiphop lesz az a stílus, amely a leghamarabb összenő a márkanevekkel: LL Cool J tucatnyi ilyet említ lemezein, míg a Run-DMC pedig My Adidas címmel ad ki kislemezt, és ezzel a műfajból elsőként vesz részt országos méretű reklámkampányban. A rap - melytől a hirdetők még ezután is idegenkednek - szép lassan beszivárog a reklámba, miképpen a hard rock és a metál is, az évtized végére már nem nagyon marad komolyabb stílus, amely ne képviseltetné magát. Megváltozik a sláger fogalma is: az ügynökségek egyre kevésbé támaszkodnak az eladási adatokon alapuló toplistákra, hanem inkább a passzív hallgatókat célozzák meg kampányaikkal, melyeket főként közvélemény-kutatások eredményére építenek.

The Clash

A nyolcvanas évek végén már megszokottá válik, hogy reklámokhoz rockslágerek társultak, és az igazán új jelenség az lett, hogy a tévéreklámok egyre többször szóltak bele a rocktörténelembe: rég elfeledett dalokat hoztak újra divatba, vagy éppen ellenkezőleg, a maga idejében nem túl sikeres számokat repítettek a slágerlisták élére. Utóbbiban a Levi's járt élen, leghíresebb példa a Clash és a Should I Stay Or Should I Go újrafelfedezése: a dal először 1982-ben a brit lista 17. helyéig jutott, majd hamar feledésbe merült. 1991-ben aztán egy hatásos és jópofa farmerreklám zenéjeként újra előkerült, és márciusban rögtön a brit lista első helyén debütált, felkeltve az érdeklődést a banda további munkássága iránt is (egy hónappal később egy másik régi Clash-single, a Rock The Casbah került fel újra a Top 20-ra). Hasonlóan járt a hetvenes évek elfeledett rockzenekara, a Steve Miller Band, melynek The Joker című dala 1990 szeptemberében, eredeti megjelenése után 17 évvel érkezett meg a brit lista élére, természetesen egy jól sikerült tévéreklámnak köszönhetően, és ugyanez lett a sorsa a T. Rex 20th Century Boy-ának.

Később a Levi's stratégiát váltott, és ismeretlen, később egyslágeres csodának bizonyuló előadók dalait futtatta be: 1994-ben a skót Stiltskin Inside című dala, 1996-ban a Babylon Zoo Spacemen című megaslágere, három évvel később pedig Mr. Oizo és a Flat Beat söpört végig Európán a reklámoknak köszönhetően. Innentől kezdve már végképp teljes jogú médium lett a reklámfilm, ami sokszor többet ért egy "heavy rotationban" történő rádió- vagy klipjátszásnál.

Dandy Warhols

Számos olyan sztorit ismerhetünk, amikor egy zenekar karrierjét egy reklám tette sínre, közülük a Dandy Warhols sikere iskolapéldája annak, ahogyan a kreatívok az utóbbi években egyre kifinomultabb ízlésről tettek tanúbizonyságot, és ennek jóvoltából olyan zenék kerültek a reklámokba, melyeknek normális esetben esélyük sem volt arra, hogy mainstream sikert érjenek el. Nem mintha a Dandy Warhols rockslágere ne lett volna fülbemászó, de az ezredfordulón még külföldön is alig lehetett gitárzenét hallani a rádiókban, és nem volt ez alól kivétel ez az amerikai indie rockzenekar sem, amelynek ugyan felkerültek kislemezei a brit lista alsóbb régióiba, de ennél többről nem is nagyon álmodhattak. Amikor 2000-ben először kijött a Bohemian Like You, az sem járt jobban, és még le is maradt a Top 40-ről. Aztán a WCRS ügynökség ezt választotta a Vodafone kampányához egy évvel később, és a többit már ismerjük: platinalemez, a zenekar világszerte befut, és ráadásként még egy jól fogadott dokumentumfilm is készül a szereplésével (DiG!).

Még szebb történet - ha szabad így fogalmaznunk - Nick Drake posztumusz sikere. Az életében szinte teljesen ismeretlen angol énekes-dalszerző halála után hamar kultikus státusra tett szert, és megkapta a kritikai kárpótlást is, de a szélesebb körű elismertséget egy amerikai Volkswagen-hirdetés hozta meg számára 2000-ben, melyben a Pink Moon című dala volt hallható. Nem meglepő, hogy Drake-nek - jó negyedszázaddal a halála után - több lemeze kelt el pár hét leforgása alatt, mint korábban összesen.